Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Görög spenótos rizs, a tavaszi energiabomba

default user icon
MME
Lassan öt hét a karantén után emelje fel a kezét az, aki nem kezdi unni a „hogyan használd fel a felhalmozott lisztet” posztokat! A tavasz különben is a méregtelenítésről szól, ilyenkor mindennél fontosabb, hogy az ember minél több zöldséget egyen. Az, hogy ritkábban járunk mostanság boltba, egyáltalán nem indok az ellenkezőjére, sőt! Az egészséges ételek pedig nem kell, hogy ízetlenek legyenek!

Az egyik kedvenc húsmentes klasszikusom a görög spenótos rizs, amihez szinte mindig megvannak itthon a hozzávalük. Fél óra alatt elkészül, a maradékot pedig másnap beviszem az irodába, ha a gyerekek meg nem eszik addig. Általában poré hagymával csinálom, de ha a karantén miatt csak másmilyen hagyma van otthon, azzal is nagyon finom lesz.

A fotón látható változatba paradicsomot tettem, majd fetát morzsoltam rá, de általában csak egy kevés citromot csavarok rá, aztán ráreszelek a tetejére némi parmezánt, vagy még azt sem. Léteznek olyan változatok, melyekbe friss kapor és/vagy kevés menta is kerül. Ha úgy döntesz, hogy teszel bele, akkor azt felaprítva, a főzés végén kell!

Íme, a recept: 

  • 15 dkg rizs (Közepes szemű)
  • 300 ml víz, vagy alaplé
  • 45 dkg fagyasztott spenót, ha leveles van, akkor az, ha nem akkor a parajpüré is jó
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 szál póré
  • 1 ek paradicsompüré (elhagyható)
  • Csavarásnyi citromlé
  • Oliva olaj
  • só, bors
  • opcionálisan fetasajt, vagy parmezán

1.

Aprítsuk fel a hagymát, karikázzuk fel a porét, majd fonnyasszuk meg alacsony lángon, 1 evőkanál oliva olajon.

2.

Adjuk hozzá a rizst, majd űrméretének 1,5 szeresét folyadékban. Ha tennél az ételbe paradicsompürét, azt is most kell hozzáadani.

3. 

Főzzük lassú tűzön félpuhára.

4. 

Adjuk hozzá a felolvasztott spenótot. Takarjuk le, és főzzük alacsony lángon, időnként megkeverve addig, míg a rizs meg nem puhul. Sózzuk, borsozzuk.

5.

Tálaláskor csavarjunk rá kevés citromlevet, aztán locsoljuk meg némi extrszűz oliva olajjal.

6. 

Ha adnál hozzá sajtot, azt most szórd rá.

LEGYÉL TE IS PROFI, HA KOVÁSZOLT FEHÉR KENYERET KÉSZÍTENÉL >>>

6 BEVÁLT TIPP, MIT HOGYAN TÁROLJ A MÉLYHŰTŐBEN >>>

MI ÉS HOGYAN KERÜLJÖN A FŰSZERPOLCRA? HASZNOS TIPPEK NEM CSAK KEZDŐKNEK >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss