Gesztenyével és vörös áfonyával töltött pulykamell sült zöldségekkel

MME MME
100 perc
egyszerű
megfizethető
6 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Tej
  • Zeller

Elkészítés

  1. A szalonnát apró kockára vágjuk, aztán zsírjára pirítjuk. Ha lepirult kivesszük egy tálkába szedjük, a visszamaradt zsiradék egy részét pedig leöntjük róla.
  2. Az apróra kockázott gombát is megpirítjuk a maradék zsíron, aztán ha lepirult fűszerezzük sóval, borssal kakukkfűvel, rozmaringgal. Ezután félretesszük, majd ugyanebben a serpenyőben üvegesre pároljuk a felkockázott vöröshagymát, aztán összekeverjük a gombával.
  3. A pulykamellet előkészítjük, hogy tölthető legyen. Nagyobb szeleteket vágunk belőle, és a szeletek alá és a tetejére folpackot rakunk, majd a szeleteket nem túl erős mozdulatokkal klopfoljuk úgy, hogy téglalap alku szeleteket kapjunk. Miután levágtuk a felesleges darabokat, fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk.
  4. A prádot, vagyis a töltelék alapját is elkészítjük. A leeső húsdarabokat egy késes aprítóba tesszük, aztán tejszínt, sót, borsot és egy teáskanál kakukkfüvet adunk hozzá. Miután alaposan eldolgoztuk, hozzáadjuk a gesztenyemasszát, a szalonnát, a fűszeres pirított gombát, vörös áfonyát. Miután szép mozaikos tölteléket kaptunk, jöhet a töltés.
  5. Egy nagyobb méretű folpackra helyezzük a hússzeleteket. Az előkészített pulykamelleken szépen eloszlatjuk a tölteléket, aztán feltekerjük folpack segítségével. Jó szorosan becsomagoljuk és a folpack végeit fogva sodró mozdulatokkal roláddá tömörítjük. Fontos, hogy légmentesen legyen burkolva a hús, a végeket pedig össze- vagy elkötjük.
  6. Miután elkészültünk a csomagolással, alufóliába is betekerjük jó alaposan, az így kapott szaloncukorra hasonlító húscsomagokat pedig tepsibe vagy fazékba helyezzük és felöntjük vízzel. 75-80 fokra előmelegítette sütőben nagyjából másfél órán keresztül pároljuk.
  7. Egy nagyobb serpenyőben szalonna zsiradékot hevítünk, hozzáadjuk a vaj felét, majd miután a roládokat (ha szükséges) újra sóztuk, borsozzuk, meghempergetjük kakukkfűben, és a felhabzott vajon körbesütjük. A serpenyőbe dobunk egy gerezd megroppantott fokhagymát is, majd a fokhagymás vajjal locsolgatva, a fehér bor felével felöntve szépen körbepirítjuk a tekercsek oldalait.
  8. Amikor a tekercsek elkészültek pihentetjük őket egy kicsit. Közben a visszamaradt pecsenyeléhez adjuk a maradék bort, és ha kiforrt és egy picit besűrűsödött, hozzáadjuk a maradék hideg vajat. Mire elolvad a vaj, addigra a gyönyörű állagú pecsenyeszaftunk és elkészül.
  9. A körethez megpucoljuk a zöldségeket, a lilahagymát cikkekre, a többit pedig nagyjából egy centis kockákra vágjuk. Miután elkészültünk a darabolással, sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk, hozzáadjuk a fokhagymagerezdek kétharmadát, a kakukkfüvet, a rozmaring kétharmadát, aztán olíva leöntjük a zöldséget és alaposan összekeverjük.
  10. A köretet 200 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt elkészítjük, sütés közben pedig időnként megkeverjük. A megpucolt és felkockázott céklát egy másik kisebb tepsibe rakjuk, hozzáadjuk a maradék fűszereket, összeforgatjuk és pontosan úgy készítjük el a sütőben, ahogy a többi zöldséget. Azért sütjük külön a céklát, hogy ne színezze meg a többi zöldséget.
  11. A pulykatekercset felszeletelve a sült zöldségekkel tálaljuk úgy, hogy a céklát halmozzuk a többi zöldség tetejére, a pecsenyét pedig meglocsoljuk a szafttal. Előző nap is elkészíthetjük a húst, amit aztán csak a vacsora előtt kell pár perc alatt körbepirítani, majd a körettel frissen tálalni.

Nézd meg videón is, hogyan készül a Gesztenyével és vörös áfonyával töltött pulykamell sült zöldségekkel >>>

 

Megjegyzés

Ha egy különleges fogással készülnél karácsonyra vagy csak simán szeretnéd lenyűgözni a családot az ünnepi vacsoránál, akkor ezzel a gesztenyével és vörös áfonyával töltött pulykamellel biztosan sikered lesz. Köretnek sült zöldségeket tálalj, a tuti végeredmény érdekében pedig követed Kósa Kolos a Kóstolj Kolossal! című sorozat házigazdájának instrukcióit. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss