Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fűszeres tepsis tarja zöldségágyon

120 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A hússzeleteket klopfolom, a széleit körben pár helyen bemetszem, hogy a sütésnél ne zsugorodjon. Egy kis tálban összekeverek őrölt szerecsendiót, őrölt köményt, őrölt feketeborsot, őrölt rozmaringot, őrölt pirospaprikát és sót (kb. minden fűszerből 1-1 teáskanállal + só). A hússzeleteket bedörzsölöm, a fokhagymákat vékonyan felszeletelem, a hússzeletek közé teszem, közben kevés olajjal is meglocsolom, és egymásra fektetve 1 éjszakát a hűtőben pácolom.

A szalonnát darabolom, olajban a zsírját kisütöm, szűrőlapáttal kiveszem, félreteszem.

A vöröshagymát 4-6 felé daraboltom, az új burgonyát héjastól felezem, (ha aprók, akkor egészben hagyom), a cukkinit, a padlizsánt és a gombákat nagyobb darabokra aprítom.

A visszamaradt szalonnás zsiradékban az enyhén lisztezett tarjaszeletek mindkét oldalát hirtelen elősütöm, a hússzeleteket kiemelem és félreteszem.

Egy nagy tepsit a szalonnás zsírral bőven kikenek, a burgonyát, a zöldségeket a hagymával, a szalonnával és a visszamaradt páclével, valamint sóval, borssal összeforgatom, közé szórom az aprított friss rozmaringot és a zsályát, és fólia nélkül előmelegített 200 fokos sütőben sütöm fél órát.

Az elősütött hússzeleteket elhelyezem a zöldségeken, zsiradékkal meglocsolom, további fél órát sütöm. Közben a tejfölt elkeverem a tojással, sózom, fehér borssal, szerecsendióval fűszerezem, a sajtot belekeverem.

A hússzeletekre kanalazom a sajtos tejfölt, és addig sütöm, ameddig a hús tetején megpirosodik (kb. fél óra), majd grill+légkeverésre kapcsolom a sütőt, hogy a mielőbbi pirulást elősegítsem.

Tálaláskor a hússzeleteket tányérra emelem, mellé halmozom a sült zöldségeket, és friss salátát vagy savanyúságot kínálok hozzá.

Megjegyzés

Ha túl leveses a zöldség a hús alatt, a pirosra sült húsokat tálra szedem, és tovább pirítom magában a zöldségeket, mert akkor jó igazán, ha zsírjára sült. - gaby53

Ezek is érdekelhetnek

Friss