Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fűszeres marhahúsos rolád

120 perc
mester
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. A darált húshoz adjuk a sót, a borsot, a majoránnát, és a tejben áztatott magos zsemlét kifacsarjuk, majd elmorzsoljuk benne. Hozzáadjuk a tojást, a reszelt fokhagymát, és a vöröshagymát, az aprított pritaminpaprikát, a mustárt, és vágott petrezselymet, végül a reszelt sajtot. Jól összedolgozzuk, és hagyjuk kicsit a hűtőbe 20 percig pihenni, hogy az ízek kissé összeérjenek.
  2. Addig előkészítünk három szelet baconszalonnát és félig egymásra hajtjuk őket. Ebbe kerül egy maréknyi húsmassza, majd egyenletesen eloszlatjuk, ovális alakban. Középre 3-3 db olajbogyót teszünk, és szorosan feltekerjük a szalonna segítségével.
  3. A roládokat vajjal kikent tepsibe helyezzük. A koktélparadicsomokat a roládok mellé rendezzük, majd húslével megöntözzük, és a sütőbe tolva 160 fokon megsütjük. 50 perc alatt elkészül.
  4. A kész roládot szeletekre vágjuk, majd a megmaradt szaftba kevés lisztet keverünk, és egy serpenyőbe átszűrve forralunk egyet rajta, miközben egy kevés paprikakrémmel, sóval, borssal, vajjal és húslével ízesítjük.

MÉG TÖBB ISTENI RECEPT MARHÁBÓL >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss