Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fűszeres csirkemell túrós cukkiniroláddal

22 szavazat
50 perc
egyszerű
átlagos
2 adag
Allergének
  • Tej

Elkészítés

  1. A fűszeres csirkemellfilé elkészítéséhez a csirkemelleket vágjuk vastagabb szeletekre. (Én egyszerűen csak kétfelé vágtam) Ezután sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják. Egy jénai tálba tegyünk 4 evőkanál olívaolajat, majd facsarjuk hozzá a citromlevet, adjunk hozzá ízlés szerint csilit, egy kevés sót és őrölt színes borsot, majd keverjük össze.
  2. Egy serpenyőben hevítsünk fel 2 evőkanál olívaolajat, majd óvatosan helyezzük bele a befűszerezett csirkemellszeleteket, majd kb. 10 perc alatt mindkét oldalát süssük szép pirosra (Én sütés közben többször átfordítottam, hogy egyenletesen süljön a hús). Amikor a hússzeletek készre sültek, tegyük az előzőleg összekevert pácba, majd forgassuk alaposan bele, és tálalásig tartsuk melegen.
  3. A cukkinirolád elkészítéséhez a hagymát vágjuk fel nagyon apróra, majd adjuk az előzőleg villával összetört túróhoz. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg köménymaggal, és a pirospaprikával, majd alaposan keverjük össze.
  4. A cukkinit egy zöldséghámozóval (vagy éles késsel) vékonyan szeleteljük fel, majd tegyük enyhén sós, forrásba lévő vízbe, és blansírozzuk 1 percig (csakis 1 percig hagyjuk a forrásban lévő vízben, mert különben szétfő). Ezután öntsük le a forró vizet, és rögtön tegyük át hideg vízbe, majd terítsünk a konyhapultra egy tiszta konyharuhát, és helyezzük rá a cukkinicsíkokat, hogy felszívja a nedvességet.
  5. Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd helyezzük rá a cukkinicsíkokat úgy, hogy kicsit fedjék egymást. Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb, helyezzük rá a fűszeres túrót, majd a fólia segítségével tekerjük szorosan fel (amikor feltekertük, fogjuk meg a fólia két végét, és többször, hosszan húzzuk meg az asztalon, hogy jó szoros legyen a tekercs, és szép formája legyen). Ezután tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, hogy kellően lehűljön, az ízek jól összeérjenek, és szépen fel tudjuk majd szeletelni.
  6. Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a cukkinitekercset, óvatosan csomagoljuk ki a fóliából, egy papírtörlővel kicsit itassuk le a nedvességet, majd egy éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, és kínáljuk a fűszeres csirkemell mellé. 

Megjegyzés

Tálalás előtt helyezzük tányérra a felszeletelt túrós-cukkiniroládot, majd helyezzük mellé a fűszeres csirkemellszelet, és úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss