Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fűszeres csirke apróhús

45 perc
mester
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: 1. A csirkemellet apró (kb. 1,5 cm-es) kockákra vágjuk.

2. A megtisztított hagymát lereszeljük vagy nagyon apróra vágjuk, a fokhagymagerezdeket összezúzzuk, és hozzájuk keverjük a kis kockákra darabolt, hámozott paradicsomot. (Én egy ideje turmixképben szoktam pürésíteni, hogy biztosan homogén legyen a szósz, de ez elhagyható.)

3. A zsiradékon a csirkemellkockákat kifehéredésig erős tűzön sütjük, ha minden húsdarabka kifehéredett, mérsékeljük a lángot, és hozzáöntjük a paradicsomos-hagyma elegyet/pépet, majd a fűszereket, szószokat is sorjában.

4. Az egészet alaposan összeforgatjuk, és addig kevergetjük, míg levet ereszt. Utána lefedve, rövid lében pároljuk, időnként átkeverjük, és az elpárolgott levet kevés víz hozzáadásával pótoljuk.

5. A hús puhulása után zsírjára lesütjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy a szaft a húst éppen ellepje, és még egyszer átforraljuk.

6. Ha a húst hidegen (pl. kenyérre kenve) is kívánjuk fogyasztani, akkor az utolsó felöntővízben feloldjuk az étkezési zselatint, csomómentesre keverjük, és ezzel együtt forraljuk át.

Megjegyzés

Mi többnyire párolt rizzsel és savanyúsággal szoktuk enni, de kitűnően passzol akármilyen burgonyás vagy akár tésztás körethez is.
- konczzso

Ezek is érdekelhetnek

Friss