Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Elképesztőek ezek a fogyókúrás trükkök, a szakértők szerint mégis működnek

default user icon
MME
Első hallásra meglepőnek, sőt akár viccesnek is tűnhetnek ezek a tippek, mégis bizonyítottan előremozdítják a fogyást.

Sok mindent képesek vagyunk megtenni azért, hogy elérjük a kitűzött célsúlyt és az álomalakot. A különböző diétákon és a mozgáson túl akár különös trükköket is bevethetünk.

Együnk a tükör előtt

Helyezzünk el egy tükröt abban a helyiségben, ahol étkezni szoktunk. Egy tanulmány szerint ezzel közel egyharmadára csökkenthető az elfogyasztott étel mennyisége. Egy másik kutatásban a tükör előtti ízérzékelést vizsgálták. Csokitortát vagy gyümölcssalátát választhattak a résztvevők, és mint kiderült, a tükör előtt elfogyasztott csokitorta kevésbé ízlett nekik, míg a gyümölcssaláta mindenhol ugyanolyan finom volt.

Gyújtsunk illatos gyertyát

A főbb étkezések után gyújtsunk meg egy vaníliaillatú gyertyát. A tanulmányok szerint az édes illat csillapítja a desszert utáni éhséget, így segít elkerülni az evés utáni nassolást.

Vonjunk be minden érzékszervet

Ha az ételt az elfogyasztás előtt hosszasan szaglásszuk, az segít csökkenteni az éhségérzetet, így kevesebbet eszünk, és többet fogyunk – derült ki egy 3000 önkéntes bevonásával végzett kísérlet során.

Csináljuk együtt

A kutatások azt mutatják, hogy a közösen kitűzött cél növeli a fogyás sikerességének esélyét. Jó ötlet tehát bevonni a párunkat vagy egy barátunkat, akár versenyt is csinálhatunk a folyamatból, melynek végén a győztes egy előre megbeszélt jutalomban részesül.

Indítsunk kávéval

A reggel elfogyasztott kávé elnyomja az étvágyat és felgyorsítja az anyagcserét. A plusz kilók elkerülése mellett a koffeines ital csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Gondoskodjunk a nyugalomról

Nem csak az étkezésen múlhat a siker. Egy tanulmányból kiderült, hogy azoknál, akik lámpafényben vagy bekapcsolt televízió mellett alszanak, 22%-kal nagyobb az elhízás esélye.

Kezdjünk egy tányér levessel

Kutatások eredményei bizonyítják, hogy az étkezés előtti levesfogyasztás 20%-kal csökkenti a kalóriabevitelt. Ez az első fogás eltelít, miközben alacsony a kalóriatartalma, így a következő, nehezebb ételekből már kevesebbet eszünk.

Nassoljunk okosan

Nem baj, ha alkalomadtán elcsábulunk egy-egy finomságra, nassolni is lehet okosan. Egy svájci tanulmány szerint a becsomagolt édességből 30%-kal kevesebbet fogyasztunk, mint a rögtön rendelkezésre állóból (például a felszeletelt, tányérra kitett süteményből).

Válasszunk megfelelő tányért

A tányér esetében nemcsak a mérete számít, hanem a színe is. Ha a tányér színe megegyezik az étel színével, akkor hajlamosak vagyunk többet fogyasztani az adott fogásból. Ám ha kontrasztban vannak, úgy kevesebbet eszünk. A zöldségbevitel növelésére például jó trükk, ha zöld tányérból fogyasztjuk a leveleket.

Rágózzunk az étkezések között

Ha ránk tör a sóvárgás, amikor valójában nem kellene éhesnek lennünk, elűzhetjük egy rágógumival. A mentolos íz és maga a rágás is kielégíti az ízlelőbimbóinkat, a nassolás utáni vágy pedig elmúlik.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss