Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Forralt bor, a tél kötelező kelléke

Havas vidék, hegyoldalban kicsiny faház, bent lágy fény, narancsszín lángokkal hívogató kandalló, előtte egy nagy kanapé, rajta színes párnák, kötött takaró. A kanapén ülünk, szép bögrénkből gőz kunkorodik, mi pedig az ujjunkat ráfonjuk, s beszívjuk a forralt bor édes gőzét.

Emelje fel a kezét, aki nem szokott akár csak egy pillanatra is valami hasonlót vizionálni. A tél magával hozza a meleg iránti vágyunkat, amit nem csak ruhákkal, fűtött lakással próbálunk elérni, hanem néha belülről is szeretnénk megmelengetni magunkat. Erre az egyik legalkalmasabb édes nedü egy bögrényi fűszeres forralt bor.

Már a rómaiak is készítették

A fűszeres bort már a rómaiak is nagyon kedvelték, így javították fel a nem annyira jó évjáratú hordókat. Részben ez az oka a mai napig az emberiség fűszeres bor iránt elkötelezettségének. A fűszeres bor fogyasztása az ókor után némileg feledésbe merült, ám a keresztes hadjáratok idején visszatért az európai gasztrokultúrába.

A középkori emberek számára Hippocras néven vált ismertté a fűszeres bor, aminek eredetét egészen Hippokratészig vezették vissza, mert úgy gondolták, a meleg ital véd a tél okozta lehetséges nyavalyáktól. Az első középkori írásos recept a Tractatus de Modóból, egy latin nyelvű kéziratból való. Az első angol nyelvű Hippocras (ypocrasse vagy ypocras) recept 1390-ből származik.

A 16. századi francia szakácskönyvekben többféle recept is létezik, amelyeknek az alapja a jó francia bor és a ma is használatos fűszerek: a vanília, a fahéj és a szegfűszeg. Azonban a franciák által készített forralt borban már a gyümölcsök is megjelentek a fűszerek mellett. Sőt pézsmával és ámbrával is illatosították az italt.

Angliában akár a teát, a forralt bort is tejjel ízesítik

Angliában, 1723-ban olyan Hippocras recept jelent meg, amelyben tej és egy kis plusz brandy is szerepelt. Sőt a 18. századi Európában gyakorta írták elő az orvosok a forralt bort az emésztés támogatására. A nagyvonalú középkori receptekkel ellentétben, a kor dietetikusai igen pontosan megadták, hogy miből mennyinek kell kerülnie a borba.

A gyógyítás mellett komoly sikereket ért el a forralt bor a különböző szalonokban, bálokon is, Európa-szerte a leggyakrabban felszolgált ital volt a banketteken, még a Napkirály is szívesen ivott belőle.

Amíg Európában hódított a Hippocras, addig a skandináv országokban lakók glöggöt ittak. Ennek az italnak is fő összetevője a vörösbor, a cukor és a fűszerek, de a fahéj és szegfűszeg mellett náluk a kardamom, a gyömbér és narancs is gyakorta kerül az italba, az erősebb gabona- vagy gyümölcspárlatokról nem is beszélve. A glögg egyébként svédül felmelegítést, felmelegedést jelent, és az 1609 óta létező glödlat vin rövidítése. Arrafelé annyira nagy kultusza van ennek az italnak, hogy a legtöbb magára valamit is adó pincészet saját glöggöt is készít az ünnepekre.

A forralt bor csodája

A forralt bor leggyakoribb folyékony alkotórésze természetesen maga a bor. Ez lehet száraz, édes, fehér vagy vörös. Minőségi borból is készíthető, de a forralt bor csodája, hogy a gyengébb lőrékből is előállítható kevés fűszerrel és némi édesítéssel. A bor mellett ciderből (cidre, almasör vagy almabor), illetve sörből is készíthető melengető fűszeres ital. Lehet gyümölcslével vagy teával lazítani. Sőt az alkoholmentes forralt „borhoz” a fekete tea vagy az alma- és a ribizlilé alap is megfelelő.

Nagyon praktikus ital, mert előre elkészíthető, és a vendégek érkezésekor csak egy kis melegítésre van szükség. Jellemző fűszerei: fahéj, szegfűszeg, vanília, citrom, narancs, szerecsendió, kardamom. Édesíteni lehet mézzel, cukorral. Lehet gazdagítani gyümölcsökkel, érdemes aszalt gyümölcsöket is belefőzni, de egy-két almát is belekockázhatunk, hogy utána egy kis villával kiszedegessük az édes, illatos borral átitatott falatokat a bögre mélyéről. Sőt akár egy kis tejet is tehetünk bele.

A forralt borhoz remekül illenek a fűszeres karácsonyi sütemények, hiszen ezek kellően tartalmasak és szárazak a bor felszívásához.

Hippocras, a forralt bor

Hozzávalók

  • 3 liter fehér- vagy vörösbor
  • 20 dkg barna cukor
  • 3 evőkanál méz
  • 2 rúd fahéj
  • 2 evőkanál frissen reszelt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt szerecsendió
  • 1 teáskanál szerecsendió-virág
  • 1 teáskanál szegfűszeg
  • 1 teáskanál kardamom
  • 5-6 szem feketebors

Forralt bor recept

Hozzávalók 6 főre

  • 7,5 dl vörösbor
  • 1 rúd fahéj
  • 1 teáskanál frissen őrölt szerecsendió
  • ½ citrom héja
  • ½ narancs héja
  • 1 egész narancs
  • 3 evőkanál méz
  • 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér
  • 1 babérlevél

A bort 20-25 percig nem túl nagy lángon főzzük a fűszerekkel (de ne forraljuk). Ha el szeretnénk tenni, akkor hagyjuk egy hetet pihenni, majd szűrjük le, palackozzuk. Nagyjából egy hónapot hagyjuk állni, majd verjük csapra.

Ezek is érdekelhetnek

Friss