Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fokhagymás és fűszeres finomságok

Az év vége nem igazán kedvez sokaknak, nekünk, egyetemistáknak főleg nem. Utolsó számonkérések, zárthelyik, első néhány vizsga... És úgy esünk be a karácsonyfa alá, jegyzetekkel a kezünkben. Elég nehéz lavírozni a tanulás, ajándékkészítés és –beszerzés, valamint a sütés-főzés, takarítás ördögi körében.

Az ünnep előtti nagy hajsza egyik napján a fokhagyma jegyében főztem menüt, 3 napra. Fokhagymakrémlevest készítettem, utána brassói aprópecsenyét. A fokhagymakrémleves egyébként bármilyen jelentősebb eseményen, családi rendezvényen is megállja a helyét. A színe, az illata, textúrája mind kiemelik a hétköznapokból. Nem mellesleg hamar el is készül, egyszerű hozzávalókból.

Fokhagymakrémleves

Hozzávalók:
1,5 fej fokhagyma
diónyi vaj
1 evőkanál liszt
1,5 l alaplé (kockából is jó)
2 dl tejszín
borsikafű
lestyán
szerecsendió
őrölt kömény
gyömbér
zsálya
petrezselyem ízlés szerint

Elkészítés: A fokhagymát megpucoljuk, vékony szeletekre vágjuk, a felhevített vajon megfuttatjuk. Meghintjük a liszttel, világosra pirítjuk, majd felöntjük az alaplével és felforraljuk. Néhány percig gyöngyöztetjük, míg a fokhagyma meg nem puhul. Ekkor fűszerezzük (én mindből tettem egy keveset, nagyon kellemes, harmonikus ízt kaptam), felöntjük a tejszínnel és leturmixoljuk. Forrón, sajtos pirítós kíséretében tálaljuk.

Brassói aprópecsenye

Tudom, tudom, az eredeti brassóinak semmi köze ahhoz a recepthez, amit én most közre fogok adni.  Azt is tudom, hogy ahány ház, annyi brassói. Anyukám igazából nem is csinált soha, a menzán ismerkedtem meg vele, de abszolút látok benne fantáziát. Jó fokhagymásan, borsosan, sok zöldborsóval és sült burgonyával az igazi – bár én ez utóbbit nem olajban, hanem a sütőben készítem.

Hozzávalók:
70 dkg pörköltnek való sertéshús (comb, lapocka)
2 + 1 evőkanál zsír
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál lecsó

bors
pirospaprika
60 dkg zöldborsó
1 kg sütni való burgonya

Elkészítés: A krumplit felkockázzuk, tepsibe rendezzük, megsózzuk, kevés zsírt morzsolunk rá, és 200 fokos sütőben megsütjük.
A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a húst is felkockázzuk. A felhevített zsiradékon üvegesre pároljuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a húst, meghintjük pirospaprikával, és mindenütt kifehérítjük. Hozzáadjuk a fokhagymát, a lecsót, sót és borsot, lefedve félpuhára pároljuk a húst. Ha nagyon elfőtte volna a levét, kevés vizet öntsünk alá, de alapvetően elég szaftos lesz.
Ha már majdnem puha, hozzáadjuk a (fagyasztott) zöldborsót, és készre főzzük. Ha kell, még ízesítjük, majd a krumplival és salátával tálaljuk.

Mandulás csillagok

Ennek a keksznek története van. Sok blogon látni mostanában, hogy sütipecséttel díszítik az aprósütiket, kekszeket. Rendeltem egyet magam is egy internetes áruházból. Már alig vártam, hogy kipróbálhassam. Azonban egy súlyos hibát követtem el: arra a receptre hagyatkoztam, amit a pecséthez mellékeltek. A probléma csak annyi volt, hogy ez a recept sütőport is írt, én pedig beletettem. Hiába kellett csak kevéske belőle, épp elégnek bizonyult, hogy a pecsétek nyomai egyáltalán ne látszódjanak. Szóval a tanulság: csak olyan kekszhez használjuk, amiben semmilyen lazítószer nincs. Illetve ezt a kekszet ne pecsételjük. De süssük bátran, mert nagyon finom!

Hozzávalók:
25 dkg puha vaj
1 tojás
12,5 dkg porcukor
fél rúd vanília kikapart magja
1 csipet só
15 dkg liszt
10 dkg őrölt mandula
12,5 dkg étkezési keményítő
fél csomag sütőpor
pici tej

Elkészítés: A cukrot habosra keverjük a vajjal és a tojással, hozzáadjuk a vaníliát és a sót, elkeverjük. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a nedves masszához, és kevés tejjel sima tésztává dolgozzuk. Fóliába csomagolva 1-2 órára a hűtőszekrénybe tesszük.
A pihentetés után 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, tetszőleges formával kiszaggatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsin 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük. Rácson kihűtjük, majd jól záródó fémdobozba tesszük. Így akár két hétig is friss marad.

Karácsonyi visszatekintő

Az ünnep első felét otthon, a szüleimnél töltöttük, második felét a férjem családjánál. A szenteste előtti két nap csupa készülődéssel telt: takarítás, sütisütés, utolsó bevásárlás. 24-én délelőtt még elkészült egy adag mákos zserbó, asztali díszeket készítettünk, feldíszítettük a fát. Vacsorára csak nagyon könnyű menüt választottunk: töltött tojást majonézes kukoricasalátával, lazacsültet hagymás tört burgonyával, vajon párolt sárgarépával, desszertnek pedig fagylaltot ettünk.

Töltött tojás

Hozzávalók 6 személynek:
12 db főtt tojás
tejföl
mustár
majonéz

őrölt kömény
szerecsendió
fokhagyma
reszelt sajt
fekete olajbogyó

Elkészítés: A főtt tojásokat meghámozzuk, hosszában óvatosan félbevágjuk, sárgájukat egy tálba kaparjuk, a fehérjéket félretesszük. A sárgáját villával összetörjük, ízlés szerint adunk hozzá mustárt, tejfölt, majonézt. Sóval, fokhagymával, szerecsendióval és őrölt köménnyel fűszerezzük. A sárgájás masszát a fehérjék mélyedésébe kanalazzuk vissza, megszórjuk reszelt sajttal és olajbogyóval díszítjük.

Fokhagymás lazac

Nem sokszor ettem életemben lazacot, otthon is nagy ritkán készül, ez a változat azonban tuti siker. Pofonegyszerű elkészíteni, és olyan könnyű, omlós, finom, hogy szavak nincsenek rá.

Hozzávalók:
1,5 kg lazacfilé
4 gerezd fokhagyma
7 dkg vaj

Elkészítés: Egy jénai tálat kikenünk vajjal. A lazacot egyforma, kisebb darabokra vágjuk, besózzuk. A jénaiba rendezzük, megszórjuk mindegyik szeletet apróra kockázott fokhagymával, vajat morzsolunk rá. 200 fokon addig sütjük, míg egy kissé megpirul, de vigyázni kell, mert könnyen kiszárad.

Citromos linzer

Ezen a héten a jolly joker linzer receptünkkel búcsúzok. Valójában nem a miénk, mindenkié, hiszen ott lapul Horváth Ilona szakácskönyvében, csak az a gyanúm, hogy nem sokan készítik. Én legalábbis senkit nem ismerek, aki rendszeresen megsütné, pedig higyjétek el, érdemes! Mi is csak úgy ad hoc próbáltuk ki valamikor, de azóta elválaszthatatlan a karácsonytól, talán már fontosabb is számunkra, mint a mézeskalács. A tágabb családban is sokan szeretik, sőt egyenesen kérik, hogy készítsük. A titka szerintem az, hogy hiába a sok zsiradék, a citromos íze miatt mégis légiesen könnyű, omlós sütemény, így egy nehezebb főfogás után jólesik majszolni.  Jól illik hozzá mindenféle lekvár, édes és savanykás egyaránt. Mi leggyakrabban eper-, málnás meggy- és baracklekvárral kenjük meg.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
25 dkg porcukor
1 egész tojás
1 tojássárgája
fél csomag sütőpor
1 citrom leve
fél citrom reszelt héja
csipet só
bármilyen lekvár a ragasztáshoz

Elkészítés: A vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a porcukorral elkevert sütőport. Közepébe mélyedést készítünk, ide jön a citromlé és reszelt citromhéj, valamint a tojás. Gyors mozdulatokkal összedolgozzuk. Sima, nem ragadós tésztává gyúrjuk. Ha van időnk, pihentessük kb. 1 órát a hűtőben, de ha nincs, az sem baj.
Erősen lisztezett deszkán 5 mm vékonyra nyújtsuk, majd szaggassuk ki tükörszimmetrikus formákkal (csillag, szív, fenyő, bizonyos virágok, pillangó...), amiket össze szeretnénk ragasztani, és bármilyennel, ha keksznek szeretnénk megtartani. A linzernek való formák felét középen lyukasszuk ki.
Sütőpapíros tepsin 175 fokos sütőben kb. 10 perc alatt halványsárgára sütjük, kihűtjük. Néhány órával a fogyasztás előtt az összeragasztást is meg kell ejteni, hogy kellően megpuhuljon a keksz.

Nálunk a linzerkenés családi programmá nőtte ki magát, tekintve, hogy dupla adagnál kevesebbért hozzá sem kezdünk. Mindenki kap egy kanalat, egy üveg lekvárt, és kenegetés közben jókat lehet nevetni. Idén a férjem volt a legviccesebb… Először összeragasztott két lyukas kekszet. Utána két nem egyforma szívet. Végül egy teli és egy lyukas virágot, az aljával felfelé.

Hasonlóan vidám pillanatokat kívánok mindenkinek az új évre!
Szeretettel:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss