Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fogyjunk étcsokoládéval!

A Koppenhága Egyetem kutatásai szerint az étcsokoládé jóval laktatóbb és sokkal inkább alkalmas a csokoládé iránti vágy csillapítására, mint a tejcsokoládé.

Az étcsokoládé ezen kívül a zsíros és sós ételek utáni vágyat is csökkenti, így kis mennyiségben eredményesen használható súlyunk megőrzésére.

Hogy összehasonlítsák az ét- és tejcsokoládé étvágyra és kalória-bevitelre gyakorolt hatásait, a tudósok 16 fiatal és egészséges önkéntest kértek meg, hogy vegyenek részt egy kísérletben, melynek első felében csak étcsokoládét, második felében pedig csak tejcsokoládét fogyaszthattak.

A csokoládé elfogyasztását követő öt órában a résztvevőknek félóránként egy kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben étvágyukról és a különböző ételek iránti vágyukról szóló kérdésekre kellett válaszolniuk. A csokoládé elfogyasztása után két és fél órával az alanyok ismét ehettek, ezúttal pizzát. A tudósok arra kérték a résztvevőket, hogy pontosan annyit egyenek, amennyi jól esik. Ezek után rögzítették a különböző résztvevők kalória-bevitelét.

Az eredmények szerint az étcsokoládét fogyasztók átlagosan 15 százalékkal kevesebbet ettek a pizzából a tejcsokoládét fogyasztókhoz képest. A résztvevők elmondása szerint az étcsokoládé ezen kívül csökkentette az édes, sós és zsíros ételek utáni vágyaikat is.
A jó minőségű étcsokoládék igen gazdagok egészséges zsírsavakban és antioxidánsokban, így fogyasztásuk kis mennyiségben akár naponta is javasolt.


Forrás: Medipress

Ezek is érdekelhetnek

Friss