Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fizess idézettel vagy kedvenc verssoroddal a kávédért a Költészet Világnapján!

Magyarország idén először csatlakozott a Julius Meinl nemzetközi kezdeményezéséhez: 2015. március 21-én szombaton, a Költészet Világnapján bárki verssel vagy idézettel fizethet kávéjáért.
"Ajándék… e kávéházi szegleten"

„Harminckét éves lettem én – meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.”  Biztos sokaknak ismerősen cseng a fenti idézet, József Attila: Születésnapomra című verséből. Nem véletlen, hogy ez az idézet lett az egyik hívószava, a Julius Meinl Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezésének is. 2015. március 21-én, szombaton ugyanis egy teljes napig minden idézet kávéházi fizetőeszközzé válik. A felhíváshoz Magyarországon kívül a világ 23 másik országa is csatlakozott, több mint 1100 kávézó, bár és étterem, ahol ezen a napon a vendégek kávéjukat, egy idézettel vagy verssel is kifizethetik.

A globális kezdeményezés mögött, a Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. Hagyományainak megfelelően a céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Hagyományteremtő szándékkal, idén először Magyarország is csatlakozott a felhíváshoz.

Látogasd meg a felhíváshoz csatlakozott helyszíneket 2015. március 21-én, mondj verset és kávézz!

Café Vian Bazilika (Cím: Budapest, Hercegprímás utca 15, 1051)
Café Vian Gozsdu udvar (Cím: Budapest, Király utca 13, 1075)
Café Vian Liszt Ferenc tér (Cím: Budapest, Liszt Ferenc tér 9, 1061)
Dunapark Étterem és Kávézó (Cím: Budapest, Pozsonyi út 38, 1137)
Első Pesti Rétesház Kávéház (Cím: Budapest, Október 6. u. 22, 1051)
Jókenyér Budakeszi (Cím: Budakeszi, Fő út 134, 2092)
Jókenyér Istenhegyi út (Cím: Budapest, Istenhegyi út 23. 1126)
Jókenyér Pilisszentiván (Cím: Pilisszentiván, Erzsébet Ipari park 4, 2084)
Mini Bar Budapest (Cím: Budapest, Szent István tér. 11, 1051)
Szamos Allé (Cím: Allee Üzletközpont, Budapest, Váli u. 3, 1117)

További információ >>>

Facebook >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss