Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fetasajtos csicseriborsó lepény olívabogyó-pástétommal

30 perc
bonyolult
megfizethető
2 adag

Elkészítés

  1. Botmixerrel összedaráljuk az olívabogyókat, az aszalt paradicsomot, a fokhagymát, a bazsalikomot és az oregano leveleinek 2/3 részét. Hozzáadjuk az olívaolaj felét, belefacsarunk egy fél citromot, megborsozzuk majd pürésítjük.
  2. Megmossuk és megszárítjuk a zöldségeket. A kelkáposztát és a póréhagymát felszeleteljük, a zöldfűszereket apróra vágjuk.
  3. Egy serpenyőben egy kevés olíva olajat hevítünk, majd belerakjuk a póréhagymát, és közepes lángon addig pároljuk, amíg barnulni kezd (kb.4-5 perc). Sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a kelkáposztát, sózzuk, borsozzuk, majd puhára pároljuk. Ha kész, félretesszük egy tányérra, és egy kicsit hűlni hagyjuk.
  4. Egy keverőtálbanösszekeverjük a tojást, a csicseriborsó lisztet, a sütőport, egy evőkanál olívaolajat és 1 dl vizet. Sózzuk, borsozzuk, és állni hagyjuk. 5 perc után hozzákeverjük a zöldségeket, és a feta sajt 2/3 részét.
  5. Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, a masszából lepényeket formálunk, és közepes lángon a lepény egyik oldalát kb. 4 percig sütjük, majd, majd további 3-4 percig a ásik oldalát. Ha kész, félretesszük, és lefedve melegen tartjuk.
  6. A serpenyőt, amiben a lepényt sütöttük eltörtöljük, egy kevés olívaolajat öntünk bele, és ráütjük a tojásokat. Sózzuk, borsozuk, és pár percig sütjük.
  7. A tükörtojást rárakjuk a lepényre,megszórjuka maradék kecskesajttal és zöldfűszerekkel.Az olívabogyó-pástétommal kínáljuk.

Jó étvágyat!

(A recept alapanyagai már nem biztos hogy rendelhetőek, az aktuális recepteket megtalálod a chefbag.hu oldalon!)

RENDELD HÁZHOZ AZ ELŐKÉSZÍTETT ALAPANYAGOKAT, ÉS FŐZZ AKÁR EGY SÉF! >>>  

 

Megjegyzés

A Chefbag ajánlásával.

Figyelem! A fűszerek adagjai relatív mértékűek, mennyiségük ízlés szerint csökkenthető, növelhető. Az elkészítési idő a gyakorlottság függvényében változhat. - ChefbagMME

Ezek is érdekelhetnek

Friss