Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fetás, zöldséges töltött csirkemell farinátával

90 perc
bonyolult
költséges
4 adag

Elkészítés

  1. Először a farinátát készítjük el: a csicseriborsó-lisztet összekeverjük a vízzel, és legalább 4 órát állni hagyjuk, amíg egységes masszává össze nem áll. Sütés előtt belekeverjük az olajat.
  2. Egy 20x30-as tepsit kikenünk olívaolajjal, beleöntjük a masszát. Nem baj, ha az olaj megjelenik a tetején, amíg sül, beszívja. Amikor jól átsült - tűpróbálval ellenőrizzük - meghintjük frissen őrölt borssal.
  3.  A bacon-t apróra vágjuk, zsírját egy serpenyőben kiolvasztjuk, a pörcöket kivesszük, kihűtjük. Egy tálban villával összenyomkodjuk a fetát, hozzáadjuk a bacon-t, az apróra vágott aszalt paradicsomot, a tojást, és frissen őrölt borssal fűszerezzük. Nagyjából simára keverjük, megkóstoljuk, ha kell, megsózzuk.
  4. A húsokat egy éles késsel középről először balra, majd jobbra bevágjuk, kihajtjuk, mint egy könyvet. Ha még vastag a kihajtott rész, ismét bevágjuk, a lényeg, hogy minél nagyobb legyen. Mindkét oldalukat óvatosan kiklopfoljuk, majd megsózzuk, megborsozzuk. A húsokat, a hosszabbik oldaluk mentén, egy csíkban kirakjuk a bébispenót-levelekkel, majd elosztjuk rajtuk a tölteléket, és óvatosan felcsavarjuk őket.
  5. Egy akkora alufóliadarabot, amire egy rolád ráfér, vékonyan bekenjük olajjal. Ráfektetjük a kész tekercset, felcsavarjuk, a végeit szaloncukor-szerűen megtekerjük. Így járunk el a többivel is, majd mindet egy tepsibe ültetjük, és 1/2 cm-nyi vizet öntünk alájuk. 180 fokos, előmelegített sütőben fél órát sütjük, majd kivesszük őket. Ha kissé kihűltek, az alufóliából kigöngyöljük a húsokat, és a bacon visszamaradt zsírján gyorsan átpirítjuk őket. 

Megjegyzés

A farinátát az olasz étteremben tanultam, ahol dolgoztam. A tekercsek tölteléke pedig abból készültek, amit hűtőkisöpréskor találtam :) - bluesun

Ezek is érdekelhetnek

Friss