Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Felháborítóan drága ételek: 70 ezres hasábburgonyát és milliós burgert is ehetnek a gazdagok

default user icon
MME
A luxusszállodák és éttermek extrém szolgáltatásokkal és extrém árakkal csábítják azokat a vendégeket, akik megengedhetik maguknak, hogy náluk fogyasszanak.

A világ legdrágább ételei érdekes módon nem extra vagy bizarr alkotások, hanem a bárki számára elérhető, közkedvelt gyorsételek továbbgondolt verziói. A luxuséttermek képesek borsos árat felszámolni egy tejturmixért, kávéért, hamburgerért, sőt akár több millió forintot is elkérhetnek egyetlen darab tacóért.

Tejturmix, kristályokkal kirakott pohárban felszolgálva

Minden év június 20-án ünneplik a vaníliás tejturmix napját az Egyesült Államokban. A National Vanilla Milkshake Day apropójából alkották meg 2018-ban a New Yorkban található luxusétteremben, a Serendipity3-ban azt a shake-et, mely öt évvel ezelőtt 100 dollárba, azaz közel 35 ezer forintba került.

A jelenlegi ára nem ismert, ugyanis hiába szerepel az étlapon, a menün az árakat nem tünteti fel az étterem. A turmix azonban nemcsak a Swarovski-kristályokkal kirakott pohara, hanem az összetevői miatt is drága: tápanyag- és vitamindús Jersey-tej, tahiti vaníliafagylalt, madagaszkári vaníliarúd, devonshire-i alvadt tejszín, kézműves karamellszósz és arany is található benne.

Luxus hasábburgonya

A Serendipity3 büszkén hirdeti a világcsúcstartó ételeit, így a drága tejturmix mellett náluk kapható többek között a Föld legborsosabb árú hasábkrumplija is. A Guinness-rekordot érő fogás legutóbbi, ismert ára 200 dollár volt, mai árfolyamon számolva közel 70 ezer forintot kóstál az étel.

Már a felhasznált burgonya sem mindennapi, ugyanis a kimondottan csipsekhez és hasábkrumplikhoz termesztett, vékony héjú, alacsony cukor- és magas keményítőtartalmú Chipperbec fajtát használják. A krumplihasábokat Dom Pérignon pezsgőben és J. LeBlanc márkájú, francia pezsgőecetben blansírozzák, majd Franciaországból származó libazsírban sütik. A kész sült krumplit Pecorino Tartufo sajttal és olasz, fekete szarvasgombával díszítik, mellé pedig szarvasgombás vajból és olvasztott sajtból készült mártogatóst kínálnak – részletezi az ételt az InsideHook.

Az arannyal szórt kapucsínó

Az egyik legkedveltebb kávéitalt többféleképpen is feldobhatjuk, ám talán csak keveseknek jutna eszébe aranypehellyel megszórni a reggeli habos kávét. A világ egyik legdrágább hotelében, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban található Emirates Palace kávézójában kérhetjük azt a kapucsínót, melyért 80 dirhamot, átszámítva 7500 forintot kell fizetni. A kávét csokoládéval és 23 karátos aranypehellyel díszítik, mellé pedig datolyafalatokat vagy édességet kínálnak.

A luxusburgerek között nagy a verseny

A világ legdrágább hamburgere címért többen is sorban állnak, ugyanis van, ahol a felhasznált, különleges alapanyagoknak, máshol az extrém méreteknek köszönhető a magas ár. Az egyik legkülönlegesebb kreáció az amszterdami De Daltons étteremben kapható, és nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki megkóstolná. A Golden Boy (Aranyfiú) nevet viselő burger ugyanis 5 ezer eurót, forintra átszámítva 1,8 millió forintot kóstál. Az étterem ráadásul biztosra megy és 750 eurót, 281 ezer forint előleget kér a foglaláskor.

A Golden Boy a luxusnak számító marhahúsból, a wagyuból készül, emellett kerül bele Beluga kaviár, királyrák, spanyol Paleta Iberico sonkaszelet, fehér szarvasgomba, angol cheddar, matcha teában áztatott ecetes tigrisparadicsom, füstölt kacsatojásból készült majonéz, valamint Kopi Luwak kávéval és skót Macallan whiskyvel készült barbecue-szósz. A burgerzsemlét Dom Pérignon pezsgőtésztából készítik, végül aranylevéllel bevonják és a találás során rövid ideig whiskyvel füstölik.

A 8 és félmilliós taco

A mexikói konyha Magyarországon is egyre népszerűbb, így bizonyára sokan ismerik, kóstolták és készítik odahaza a tacót. Az általában egy-két harapás alatt elfogyasztható étel egyik változata érdemelte ki a világ legdrágább fogásának járó címet, ugyanis egyetlen egy darab taco 25 ezer dollárba, átszámítva 8 és fél millió forintba kerül a Csendes-óceán partján, Mexikóban található ötcsillagos üdülőhely Frida nevű éttermében.

A taco kobe marhahúst, Beluga kaviárt, fekete szarvasgombás brie sajtot tartalmaz, a salsa pedig szárított Chipotle Morita csilipaprikából, prémium tequilából és cibet kávéból készül. A kész tortillát természetesen itt is aranypehely díszíti – olvasható a LoveFood cikkében.

Borítókép: Northfoto

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss