Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Feketeerdő torta gluténmentesen

70 perc
rafinált
átlagos
12 adag
Allergének
  • Tojás

Elkészítés

  1. A gluténmentes feketeerdő torta tésztájához a tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjékből kemény habbá verünk, majd hozzáadjuk a cukrot is. Tovább verjük a legmagasabb fokozaton. Ezt követően adjuk hozzá a tojások sárgáját is. Összekeverjük, majd lassú fokozatra állítjuk a gépet, és tovább kevergetjük. Adagonként a rizslisztet is belekeverjük.
  2. Zsírozott, lisztezett 20 cm átmérőjű tortaformába öntjük a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Tűpróba!
  3. A meggyet a pudingporral keverjük össze és főzzük sűrűre. Hagyjuk kihűlni. A
  4. A kihűlt piskótát vágjuk három lapba. Az alsót tegyük tálcára. 5 dl habalapot verjünk kemény habbá, felét töltsük habzsákba, és a piskóta szélére nyomjunk belőle, körbe, majd kis távolságot hagyva, egy újabb kisebb kört befelé haladva is. A közöket töltsük meg a meggykrém felével. Tegyük rá a középső tortalapot, a habbal és a krémmel ugyanúgy töltsük meg ezt is. Végül a felső lappal zárjuk. Kissé nyomkodjuk rá, a maradék habbal a tetejét és az oldalát vonjuk be.
  5. A 3 dl habalapot is verjük kemény habbá, felét rózsaszínűre színezünk, és kisebb-nagyobb habrózsákkal díszítjük. A reszelt csokival az oldalát szorjuk meg.

 

Megjegyzés

Tej- és gluténmentesen készül ez a különlegesen finom fekete-erdő torta. - scarlett69

Ezek is érdekelhetnek

Friss