Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fehérboros székelykáposzta húsgombóccal

90 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: Egy fazékban a zsíron megsütöm a szalonnát, félreteszem. A hagymát aprítom, a húst kockára vágom.

Elkészítem a gombócokat a darált húsból, a rizsből és a tojásból, fűszerezem.

A fazékba rakok 1 sor káposztát, majd darabolt hagymát, erre húst, majd megint káposztát, erre jönnek a gombócok, a felszeletelt kolbász. Rétegenként fűszerezem. Szórok rá egy kevés lisztet, majd zárom káposztával. A tetejét megszórom paprikával, öntök rá annyi vizet, hogy ellepje. Lassú tűzön megfőzöm.

Amikor megfőtt, öntök bele fehérbort és keverek bele tejfölt, összeforralom.

Tálaláskor kanalazok még rá tejfölt, teszek rá sült szalonnát, kenyérrel kínálom.

Megjegyzés

Ennek az ételnek semmi köze a székelyekhez, Erdélyhez. Az étel Petőfi Sándor Székely József könyvtáros barátjáról kapta a nevét. Egy alkalommal a költő betért barátjával egy fogadóba. Mivel már csak maradékok voltak, ami már nem tett ki két rendes adagot, József arra kérte a korcsmárost, hogy öntse össze a pörköltet a káposztafőzelékkel. Ebből lett egy új étel, amit aztán a vendéglős elnevezett a könyvtárosról. Az étek annyira ízlett Petőfiéknek, hogy később is gyakran visszajártak Székely-káposztát enni, a korcsmáros pedig felvette a kínálatába, nagy tetszést aratott a vendégek körében. Ma már a megtévesztő neve miatt sokan ezt székely ételnek gondolják, de nem az. - hobbychef

Ezek is érdekelhetnek

Friss