Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fehérborban párolt lazac szelet almás-spárgás rizottóval

MME MME
60 perc
mester
költséges

Elkészítés

A spárgát alaposan megmossuk, a fás végeket levágjuk, pikkelyeit leszedegetjük. 2-3 cm-es darabokra vágjuk, a felét félretesszük, a másik felét 3 evőkanál olívaolajjal és vízzel meglocsolva botmixerrel pépesre daráljuk.

Az almát kockára vágjuk, és lime-mal megcsurgatva félretesszük.

A lazacot sóval, borssal fűszerezzük, a lime levével meglocsoljuk. Serpenyőben, olívaolajon átforgatjuk, beleöntjük a két evőkanálnyi fehérbort, rövid ideig pároljuk, majd lefedve melegen tartjuk.

A hagymát apróra vágjuk, és olívaolajon megpirítjuk. Rátesszük a rizst, 1,5-2 dl alaplével felöntjük, sózzuk, borsozzuk.

Folyamatos kevergetés közben addig főzzük, amíg a rizsszemek fel nem szívják az alaplét. Ekkor újra öntünk rá, és ezt folymatos kevergetés mellett addig ismételjük, amíg a rizsszemek meg nem puhulnak.

Az utolsó felöntéssel együtt hozzátesszük az alma egyik felét, a spárgát és a spárgapürét, majd óvatosan összekevejük, úgy, hogy a gyümölcsöt ne törjük össze. Ha krémes állagú, mint a tejberizs, késznek mondható.

A maradék kockára vágott almával és az apróra vágott zölddel megszórjuk, és a lazaccal tálaljuk. Lehetőleg azonnal fogyasszuk, mert a rizs összeragad, ha túl sokáig áll.

Megjegyzés

A lazac esetében, a fehérboros párolás ízlés szerint elhagyható. A lazacot sütőben, vagy akár a rizzsel, az utolsó felöntés alkalmával együtt is főzhetjük, de óvatosan, mert könnyen szétesik! - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss