Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fagyasztott túrógombóc teszt - a félkészek között is van ehető?

Túrós ételek közül az egyik legegyszerűbb a túrógombóc. Egyszerű édesség, amit talán minden gyerek robbanásig képes magába tölteni. Kipróbáltuk, mennyire ehetők a fagyasztott változatok.

A Nagymamák Szakszervezete mély fájdalommal veszi tudomásul, de bizony létezek fagyasztott túrótöltelékes gombócok a boltokban. Ezeket bedobjuk 5-9 percre a vízbe főni, majd megpörgetjük őket pirított zsemlemorzsában, és már készen is vannak.

ÉTTEREMBE MENNÉL? KAJÁT RENDELNÉL? ELŐBB OLVASD EL A HELYRŐL A MIT ETTEM MA KRITIKÁJÁT >>> 

Hat ilyen remeket sikerült beszereznünk, melyeknél gondosan figyeltük az elkészítési utasításokat. A fő szempont rangsorolásnál most a töltelék milyensége volt, míg a tészta másodlagos volt csupán, de persze nem hagytuk ki a képletből.

INSTANT TÉSZTÁKAT TESZTELTÜNK - EGYET TALÁLTUNK, AMIT ÚJRA MEGENNÉNK >>> 
Repeta

Illatán inkább csak a morzsát érezni, amíg félbe nem hasítjuk, addig nem árulkodik semmiről a Repeta nevű gombóc. Metszés után azonnal egy kevéske túró kicsurdogál, picit híg a töltelék. Illata alapján valóban túrónak tűnik, ami még kóstolva is elmondható róla. Második pillanatra már kiderül, hogy a töltelék eléggé édes, mondhatni túl van cukrozva. A gombóc tésztája rendben van, tökéletes falvastagság és állag jellemzi.

Adatok: 1000 gramm, túrótöltelék 26%, 499 Ft

ERDEIGYÜMÖLCSÖS TEÁKAT TESZLETÜNK: HALRÚD ÉS VIRSLI ILLATÚ TERMÉKET IS TALÁLTUNK >>> 
Nádudvari

Felezés után az első érdekesség az, hogy a túró nem krémes, hanem enyhén darabos, ami azért közelebb áll az eredeti túrós állaghoz. Kóstolásnál érzünk egy finom, kellemes tölteléket, amit körülvesz egy picit vastag tészta, aminek állaga kicsit kemény maradt. A túró íze sokáig kitart szánkban, és egy nagyon apró citromosságot mintha lehetne benne érezni, de a lényeg, hogy egészen harmonikus.

Adatok: 450 gramm, túrótöltelék 30%, 649 Ft

VÉGIGKÓSTOLTUK ÉS TESZTELTÜK A CUKORMENTES ÉDESSÉGEKET >>> 
Tesco

A legjobb, ha ezt is azonnal félbe suhintjuk, és akkor nem kell agyalnunk, hogy vajon mi lesz majd a morzsás réteg alatt. Egészen sűrű a töltelék, de ami érdekesebb, hogy szinte azonnal, ahogy elvágjuk, megüti az orrunkat egy citromos illat. A túrót megbolondították vele, ami azonnal érződik. Kóstolva is marad a citromosság, de a túró íze cserébe annyira nem tuti, mintha nem igazi túróból készült volna. A tészta gumis egy picit, pedig veszettül tartottuk magunkat a főzési instrukciókhoz.

Adatok: 1000 gramm, tehéntúró 11%, 549 Ft

TÚRÓS TÁSKA TESZT: NEM REMÉNYTELEN A HELYZET A NAGY BOLTOKBAN SEM >>> 
CBA

Amikor megpillantjuk félbe vágva a gombócot, akkor elkezdünk térdben és gyomorban enyhén remegni. Nem teljesen alaptalan a félelem, mivel a tészta és a töltelék szinte megkülönböztethetetlen, mind színre és állagra. A túró picit citromos, a tészta viszont poros ízű, amit sehogy nem tudtunk megfejteni. A töltelék állaga homogén és tömör, szóval nem a legjobb.

Adatok: 600 gramm, túrótöltelék 20%, 539 Ft

VALAHOL A MOGYORÓT IS KISPÓROLJÁK BELŐLE! MEGNÉZTÜK, HOL ÉRDEMES ORSZÁGTORTÁT ENNI >>> 
Spar

Mondhatni börtönfalat emeltek a töltelék köré, mert majdnem bő egy centi vastag a tészta, ami az átlagnál azért erősebb. Középen árválkodik a töltelék, aminek állaga közepesen sűrű és picit citromos illatú. Ízre ez a túró sem igazán adja, egy krém, ami picit citromos inkább. A tészta sok, ennél kevesebb kellene, hogy teljesebb legyen a gombóc élmény.

Adatok: 500 gramm, túrótöltelék 20%, 399 Ft

MÉREGERŐS CSILISZÓSZOKAT KÓSTOLT A TESZTCSAPAT >>> 
Toppo

Végre ismét valamiben normálisabb túrót érzékel az orrunk. Nincsen eltolva a műanyagízű citrommal, hagyják, hogy dolgozzon magában a töltelék. Nem világbajnok, de a mezőnyben ez is egészen jónak számít. A tészta gumis, talán nyers maradt picit itt is, de ennyi belefér. A töltelék állaga a hígabb irányba tart, de még nem teljesen folyós. Picit darabosabb, nincsen veszettül homogénre préselve szerencsére. Édessége átlagos, egy kis cukrot ez is elbírna a hátán.

Adatok: 1000 gramm, tehéntúró 11%, 499 Ft

TESZTELTÜK A FILTERES ZÖLD TEÁKAT: AZ EGYIKNEK HALTÁP ÍZE VOLT >>> 
Ítélet

Nem voltunk elájulva annyira egyiktől sem, hogy egy laza csuklómozdulattal kivágjuk a kukába a nagymama saját titkos túrógombóc receptjét. Így a tesztelés végén már értjük, hogy miért nincsen csurig a fagyasztósor ilyen termékekkel. Félkészek ezek, azaz nem pillanatok alatt készülnek el, hanem bizony van velük munka, annyi már, hogy megérje inkább a sajátot elkészíteni.

A hatos mezőnyből kiemelkedően jó volt a Nádudvari gombóc, amiben a töltelék szinte hiba nélküli és a tészta egy picit vastagabb, de ízre az is rendben van. A második helyre a Toppo került, amiben a túrótöltelék szintén fogyasztható és egészen meggyőző. Tőlük már jócskán leszakadva található a Repeta, ami már feltételesen ajánlott csupán.

Toplista:

1. Nádudvari
2. Toppo
3. Repeta
4. Tesco
5. Spar
6. CBA

Túrógombócreceptek >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss