hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ezzel a magyar süteménnyel kínálják meg Ferenc pápát a vasárnapi miséje után

default user icon
MME
A héten zajló Eucharisztikus Kongresszus legnagyobb eseménye a katolikus egyházfő Ferenc pápa szentmiséje lesz. A szertartás utáni fogadáson a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos süteményével kínálják majd meg a pápát, amit egy dunaharaszti cukrászmester készített a Cukrász Ipartestület és a NEK közös versenyfelhívására. Az édesség az „Egy falat mennyország” fantázianevet viseli.

Karl Zsolt, dunaharaszti cukrászmester süteménye nyerte az Eucharisztikus Kongresszus és a Cukrász Ipartestület közös pályázatát, amelyben a kongresszus hivatalos süteményének megalkotására kérték fel a cukrász szakmát. A szervezők azt kötötték ki, hogy az alkotásban egyszerre jelenjenek meg a klasszikus magyar sütemények jellemzői és a Bibliában szereplő gyümölcsök, magvak. A készítmény 5-10 deka között lehetett, és ügyelni kellett rá, hogy könnyen hűthető, elálló legyen.

 

– "A sütemény alapja a bejglitészta. Ebbe töltöm a töltekéket, amelyben aszalványok vannak – datolya, füge, sárgabarack és szilva – karöltve kandírozott cseresznyével és narancshéjjal, megspékelve egy kis pörkölt mandulával. Az „Egy falat mennyország” nevet adtam a süteménynek, ami annyira megtetszett a verseny zsűrijének, hogy 16 induló közül végül az én alkotásom képviseli a hazai cukrásszakmát az Eucharisztikus Kongresszuson" - nyilatkozta a Borsnak Karl Zsolt.

 

Azok a cukrászdák, amelyek szeretnék elkészíteni a NEK hivatalos süteményét, az Ipartestület honlapján jelentkezhetnek a receptért. Reméljük hamarosan megkóstolhatjuk valahol a fővárosban is!

MAGYARORSZÁG TORTÁJA 2021: A NAPRAFORGÓ LETT AZ IDEI GYŐZTES! >>>

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss