Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A csapból is ez folyik: jogos, ha az étteremben kiszámlázzák a csapvizet?

default user icon
MME
A bécsiek nem véletlenül büszkék ivóvizükre: a közeli hegyekből érkező, forrásvíz-minőségű nedű bárki számára elérhető és olcsó. A nyári idényben a lakóknak és a turistáknak ideiglenes kutakat állítanak fel, ha megszomjaznának. Ezért is váltott ki nagy felháborodást, hogy egyre több bécsi kávéház és étterem számítja fel a csapvizet a vendégeknek.

A nyári hőségben már fellángolt a vita a fizetést szorgalmazók és ellenzők között, ami most tovább folytatódik. Az osztrák médiában megjelent több cikk a témában, amelyekből kiderült, hogy egy pohár csapvíz ára 60 eurocenttől akár 3 euróig is terjedhet azokon a helyeken, ahol – szakítva a régi hagyománnyal, miszerint a csapvíz ingyenes – pénzt kérnek a frissítőért.

A bécsi Kurier napilap által megkérdezett 3096 bécsi lakos több mint kétharmada elutasította a fizetést, hiszen a vendég felé tett udvariassági gesztusnak tartják az ingyenes pohár vizet. Sőt, a vendéglátósok nagy része is a jó bécsi szolgáltatás részének tekinti a rendelés mellé felszolgált vizet. Mások azonban azt állítják, egyszerűen rákényszerülnek a változtatásra, mert miközben az ő üzemeltetési költségeik nőnek, vannak olyan vendégek, akik csak csapvizet kérnek és mást nem. „A víz szolgáltatás és a szolgáltatásért fizetni kell. A poharat el kell mosni, ki kell vinni a vendégnek, majd le kell szedni az asztalról” – mondta Josef Bitzinger kamarai illetékes az osztrák televíziónak. „Emellett gyakran előfordul, hogy csak egy olcsó menüt rendel valaki és mellé egy pohár vizet kér. Ez így már egyértelműen nem éri meg” – tette hozzá.

A kávé mellé egyébként természetesen továbbra is ingyen jár egy pohár víz, illetve akkor sem kérnek pénzt, ha valaki a kutyáját szeretné megitatni.

(Nyitókép: Shutterstock)

Ajánljuk még:

 

 

 



Ezek is érdekelhetnek