Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Étcsokoládés ricciarelli (pöffeteg süti)

MME MME
5/5
120 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A blansírozott, héjától megtisztított mandulát száraz serpenyőben 5 percig pirítjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd egy aprítógépben 2 evőkanál porcukorral megőröljük. A maradék porcukrot egy nagy tálban összekeverjük a kakaóporral, majd hozzáadjuk a mandulakeveréket is, alaposan összedolgozzuk.

Egy másik tálban kemény habbá verjük a tojásfehérjéket, közben hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait és a mandulaesszenciát. Óvatos mozdulatokkal egy spatulával a mandulás keverékbe forgatjuk a tojáshabot, majd belecsurgatjuk a kihűlt olvasztott csokoládét. Az így kapott süteményalapot lefóliázzuk, és 1 éjszakát a hűtőben hagyjuk pihenni.

A következő nap a sütőt előmelegítjük 160 fokra, sütőpapírral kibélelünk 2 sütőtálcát. A tésztát a hűtőből kivéve 10 percig hagyjuk szobahőmérsékleten, mielőtt elkezdünk vele dolgozni. A munkafelületünket alaposan megszórjuk porcukorral, ezen formázzuk a tésztánkat először egy hosszú rúdba, majd kb. 25 egyforma darabba vágjuk, ezeket pedig golyóvá formázzuk, porcukorban megforgatjuk úgy, hogy igazán vastag porcukor bevonatot kapjanak. Sütőtálcára helyezzük őket, majd óvatosan lelapítjuk, hogy kb. 1 cm vastagságú korongok legyenek.

Előmelegített sütőben 18-20 perc alatt készre sütjük, amíg a felszíne szépen megrepedezik. A sütőből kivéve a sütőlapon hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés

Ezt a süteményt érdemes előző este elkezdeni előkészíteni! Mindenképp szüksége van az időre, különben a tésztánk nem lesz a megfelelő állagú.

Péter András receptje, fotó: Tóth András, styling: Filep Kata - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss