A Traubisoda az első korszerű magyar üdítőital 1971-ben jelent meg és két évtizeden át meghatározó szereplője volt a piacnak, kedvelt itala a magyaroknak. A mustsűrítményből készült szőlőízű szénsavas üdítőitalt azonban évek óta nem találni a hazai boltokban, és nem véletlenül, ugyanis a név körül kialakult jogvita elég zavarossá tette a történetet. A név és a hozzá kapcsolódó egyéb védjegyek tulajdonosa egy osztrák cég, ami Ausztriában a mai napig forgalmazza a legendás üdítőt, és amivel most megállapodást között a hazai Márka Üdítőgyártó Kft. – derült ki a Pénzcentrumon közzétett cikkből.
A cikkben szereplő információk szerint a Márka Üdítőgyártó Kft. hosszú távú megállapodást között a Traubisoda gyártási és forgalmazási jogaira, így ők készítik majd a '70-es és a '80-as években rendkívül népszerű, sokak által máig hiányolt szőlős üdítőt Magyarországon. A Márka nemcsak a hazai piacon, hanem a szomszédos országokban is terjeszkedni szeretne a Traubisodával. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Traubisoda pontosan mikor is tér vissza a magyar boltok polcaira.
Az elmúlt egy évben több ikonikus magyar terméktől is búcsút kellett vennie a fogyasztóknak. Tavaly nyár végén érkezett a szomorú hír, miszerint befejezte a klasszikus, ezüstpapíros Sport szelet gyártását a Mondelez, amivel lezárult egy korszak, hiszen a csoki gyártása hetven évvel ezelőtt vette kezdetét. Ugyanez a cég birtokolja a Győri Keksz Kft.-t is, amely idén felhagyott a sok sütemény alapjául szolgáló háztartási keksz gyártásával. Az okok közt első helyen a kereslet csökkenése szerepelt.
A szintén legendás édesség, a Dunakavics ugyan nem tűnik el, de nem fog újjáéledni a magyarországi gyártása. A hazai üzem még 2023 tavaszán leállt, és nemrég kiderült, hogy minden remény szertefoszlott az újranyitás kapcsán, miután az ukrán tulajdonos bejelentette, végleg bezárja a budapesti Bonbonetti gyárat, ahol a legendás édesség, a Dunakavics is készült valaha.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.