A tiramisu nemcsak egy desszert, hanem Olaszország szimbolikus étele, amely összeköti a kultúrát, a gasztronómiát és a közösségi élményeket. Ráadásul ez az édesség olyan népszerű lett, hogy március 21-én, azaz ma ünnepeljük a világnapját.

A tiramisu eredete nem teljesen tisztázott, ugyanis több történet is kering a születéséről, de a legelterjedtebb verzió szerint a 20. század közepén született meg: állítólag 1960-ban készítette el először a trevisói Le Beccherie étterem. 

tiramisu
A tiramisuban keveredik az olasz kávékultúra, a hagyományos cukrászat, valamint a helyi emberek vendégszeretete
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Ez a világhírű olasz desszert, mascarponéból, tojásból, cukorból, kávéból, alkoholból – ami eredetileg Marsala likőr volt –, babapiskótából és egy kevés kakaóból készül. Nevének szó szerinti jelentése: „dobj fel engem”. 

Akkor jó, ha „megcsíp”

„Az igazi, hamisítatlan tiramisuban a gőz felett csípősre melegített tojássárgáját keverik ki mascarponéval, tejszínnel és porcukorral” – mondta Kapusi Gerti, a TV Paprika Magazin társműsorvezetője, hozzátette: „A csípősre melegítés azt jelenti, hogy gőz felett kezdjük el kevergetni a tojássárgáját, és amikor kissé sűrűsödni kezd, az ujjunkkal ellenőrizzük a hőfokát, ha megcsípi a meleg, akkor jó”.

tiramisu
A tiramisu a világ egyik legismertebb olasz desszertje
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Erre figyelj a pisztáciás változatnál

A tiramisu ízesítésének tényleg csak a képzelet szabhat határt, Kapusi Gerti szerint jelenleg a pisztáciás változat a legnépszerűbb. Aki ilyet szeretne készíteni, az semmiképpen ne spóroljon a pisztáciával; vagy válasszon nagyon magas pisztáciatartalmú krémet, vagy pirítson pisztáciát, majd darálja le késes aprítóban. A pisztáciakrémet az alap krémhez kell keverni.

Készülhet csokoládés verzióban, de érdemes kísérletezni akár sütőtökös vagy epres ízesítéssel is, és akár a marsalát is lecserélhetjük például kávélikőrre

– javasolta Gerti.

Házilag is készülhet pisztáciakrém

Ahogyan azt már megírtuk, a pisztáciakrém tökéletes kenyérre vagy puffasztott rizsre kenve, de szendvicsekhez, palacsintákhoz, vagy akár házi készítésű süteményekhez, esetleg salátákhoz is bátran adhatjuk.
Mielőtt nekiállnánk az elkészítésnek, érdemes tudni, hogy a pisztáciát darálhatjuk teljesen finomra, de az sem gond, ha rusztikusra hagyva használjuk fel. A végeredmény tekintetében csupán annyi a különbség, hogy az egyik változatában homogénebb lesz a krém, a másikban pedig pont az ellenkezője.

Tudtad?

Egy különleges rekord is fűződik a tiramisuhoz: 2015 májusában Gemona del Friuli városában a világ legnagyobb tiramisuját készítették el, amely több mint 3 tonnát nyomott. 750 liter kávé, 625 kg mascarpone, 450 kg babapiskóta, 250 kg cukor, 25 kg kakaó és 25 kg tejszínhab felhasználásával készült.

Íme az 5 legfinomabb tiramisu receptje

Recept
Rafinált
Pisztáciás tiramisu
45 perc
4 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Tiramisu egyszerűen
30 perc
12 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Tiramisu (autentikus recept)
45 perc
4 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Csokis tiramisu
30 perc
6 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Tiramisu amarettóval
20 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.