Az M. Night Shyamalan rendezésében 2016-ban bemutatott Széttörve, majd a 2019-es Üveg filmekben James McAvoy egy többszörös személyiségzavarban szenvedő férfit alakít, akinek a huszonhárom emberi tulajdonságokkal rendelkező személyisége mellett egy emberfeletti erővel bíró a huszonnegyedik. A Szörnyként nevezett személyiség megformálásához McAvoynak 16 kg-nyi izomtömeget kellett magára építenie. Ez csak kemény munkával és a megfelelő szuperélelmiszereket tartalmazó étrenddel sikerülhetett.
A személyi edző segítségével végzett gyakorlatok mellett egy jól működő, tápanyagdús étrend segítette a színészt a munkában.
McAvoy a felkészülés alatt háromóránként evett, és az étkezést követően két órával későbbre időzítette az edzéseket, általában délutánonként. A következő adag ételt pedig közvetlenül edzés után fogyasztotta el – mondta a sztárok edzőjeként elhíresült svéd tréner, Magnus Lygdback a Men’s Health magazinnak.
Hogy minden tápanyagot biztosítson a szervezete számára, McAvoy minden étkezésnél számolta a makrókat, vagyis a szénhidrát-, a fehérje- és a zsírbevitelét.
A színész bőséges reggelivel indította a napot. Az első étkezés általában négy egész tojást, édesburgonyát és pulykasonkát tartalmazott. McAvoy a tojás minden részét elfogyasztotta, hiszen a sárgája is számos, az izmok fejlődése szempontjából fontos tápanyagot tartalmaz.
Ebédre többnyire húst (bárányt, marhát) és zöldséget fogyasztott, ahogy a vacsorája is nagyrészt a jó minőségű fehérjét tartalmazó húsfélék és a zöldségből nyert szénhidírátok köré csoportosult. Az étkezések között pedig proteindús snacket falatozott, ám a fehérjeturmix helyett ilyenkor is főként hús került a tányérjára, például pulykafasírt.
Sok kutatás vizsgálta a tojás egészségre gyakorolt hatását, ugyanis volt idő, amikor sokan károsnak vélték a fogyasztását. Elsősorban a tojássárgájában található koleszterint hozták összefüggésbe a szív- és érrendszert érintő megbetegedésekkel. Azonban bebizonyosodott, hogy bár valóban tartalmaz koleszterint a tojások sárgája, önmagában nem tehető felelőssé a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásáért. A táplálkozástudományi szakértők egyre inkább egyetértenek abban, hogy napi egy tojásnak helye van az egészséges étrendben. Ugyanis bővelkedik gyorsan felszívódó fehérjében, és magas az antioxidánstartalma, amivel védi a sejteket a szabad gyökök okozta káros hatástól. D-vitaminban is gazdag, ami az immunrendszer normál működésében van nagy segítségünkre, valamint bőségesen található benne B-vitamin és szelén, amelyek az immunerősítő hatásuk mellett a pajzsmirigy normál működéséhez járulnak hozzá.
A tojás tehát igazi szuperélelmiszer, ráadásul könnyen hozzáférhető alapanyag. Érdemes beiktatni a fogyasztását a mindennapokba, különösen akkor, ha aktív életmódot folytatunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.