Szoboszlai Dominik 24 évesen Premier League-bajnoknak mondhatja magát. A Liverpool vasárnap 5-1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt, így négy fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert üldözőivel szemben. Szoboszlai oroszlánrészt vállalt a sikerben, eddig öt gólt szerzett a szezonban, és számtalan gólpasszt kiosztott. Bár Szoboszlai nem dőlhet még hátra, hiszen még több mérkőzés is vár rá az elkövetkezendő hetekben, de megérdemli, hogy kedvenc ételéből, a zúzapörköltből elfogyasszon egy jó nagy tányérral.
A Liverpool labdarúgója szereti a magyaros ételeket, ha itthon jár, akkor nem szívesen hagyja ki a zúzapörköltet. Mi most megmutatjuk, mi a titka a jó zúzapörköltnek, ha így készíted el krémes és lágy lesz.
Hozzávalók:
Elkészítés:
Az angol együttesnél Mona Nemmer, étkezési tanácsadó állítja össze a labdarúgók étrendjét. Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a Pool játékosai közösen étkeznek, kötelező napi négyszer enniük. A húsokat minimális fűszerezéssel készítik el a csapat tagjainak. Az olajban sütés kizárt, párolt húsokat fogyasztanak a játékosok. Nemmer a halat és vadat Skóciából, a többi húsfélét pedig a közelben lévő, szabadon tartott biogazdaságokból szerzi be. A futballisták szénhidrátként legtöbbször rizst és burgonyát esznek, az étkezések mellé sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak. A Liverpool csapatkonyháján a játékosok rendelkezésére áll egy gyümölcscentrifuga, hogy frissen facsart leveket igyanak, ezenkívül mindig van az étkezőben kitéve dióféle, granola és egy salátás részleg is. Szoboszlaiék nem ehetnek előregyártott készételeket és mártásokat sem. A salátaönteteket, szószokat is a Liverpool konyháján készítik el nekik. A desszertekhez pedig mandulatejet, kiváló minőségű kakaót és melaszt használnak.
Szoboszlai Dominik a feleségével, Buzsik Borkával és családjával élhette át élete nagy sportsikerét.
Nagyon jó érzés, még fel sem fogtam – nyilatkozta a mérkőzés után a Spíler TV-nek. - A családom is itt van, és remélem, még közel sincs vége az ünneplésnek, de egyelőre nem tudom, hogy hogyan fogjuk folytatni, és a csapat mit tervez. Én csak sodródom az árral és élvezem. Az volt a célom, hogy ne csak magamnak és a körülöttem állóknak, hanem egész Magyarországnak érjem el ezt a sikert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.