Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteAki követte a híreket, az tudja, hogy alig pár hónapja még kérdéses volt a Sziget sorsa, és ha nem tér vissza az egykori alapító, Gerendai Károly, akkor most nem lenne fesztivál. Az utóbbi évek koncepciójával szakítva, a Sziget 2026-ban már nem egy-két nagynevű előadó köré szerveződik, hanem sokkal inkább a szolgáltatásokon, így a gasztronómián is van a hangsúly. Megnéztük, milyen a kajafelhozatal a Sziget Fesztiválon, és levadásztuk a pénztárcabarát ételeket.

Mindmegettük a Sziget Fesztivált
Pataky Szabolcs szerkesztőtársammal ketten vettük a nyakunkba a Szigetet (és már rögtön tesóknak is néztek minket az egyik standnál - megj.: nem hasonlítunk). Azzal a céllal érkeztünk, hogy felfedezzük a gasztropontokat, és nem is feltétlenül a látványos vagy ismert helyekre, hanem a kicsi, a rejtett, az új dolgokra koncentráltunk.
Ennek köszönhető, hogy mézédes magyar dinnyét, hazai törökmogyorót, magsajtot és vegán gulyást is kóstoltunk.
A Sziget Fesztiválon az utóbbi pár évben kaphatóak pénztárcabarát ételek. Ezeknek az ára évről évre változik, 2026-ban 3500 forintban maximalizálták, azaz szinte minden ételárusító helyen lehet venni egy teljesértékű fogást ennyi pénzért - vagy akár még olcsóbban is. Nyilván ezeket keresni és kutatni kell, de ettől eltekintve is az volt a benyomásunk, hogy összességében nem volt túlárazva a kajafelhozatal. Persze kirívó esetek voltak, mint például a majdnem 7 ezer forintos lángos, de a pizzák vagy kézműves burgerek Budapesten egy-egy frekventáltabb helyen sem sokkal (ha egyáltalán) olcsóbbak.
A legjobb pénztárcabarát helyek a Szigeten
Az én személyes kedvencem a Sziget újdonsága, a Farmers Market, azaz a termelői piac volt. Itt friss, hazai és organikus termesztésű gyümölcsöket és zöldségeket, kézműves tönkölykekszeket, bio péksüteményeket, házi kolbászt, tepertőt, aszalt gyümölcsöket, liofolizált (fagyasztva szárított) zöldségeket is kóstolhatunk. Színes, izgalmas, kreatív és eszméletlen finom a felhozatal. Egy fantasztikus, focacciás szendvics és egy cikk megszegény magyar görögdinnye is kijött 3500 forintból, ha pedig körbemész a kis piacon és kóstolsz a kitett termékmintákból, akkor főleg fullos az élmény.

A népszerű hazai burgerezők, pizzázók mellett kint vannak ismert budapesti éttermek is egy-egy standdal, de azokra is gondoltak a szervezők, akik valamilyen különleges étrendet követnek. Egyes helyeken kínálnak gluténmentes ételeket vagy vegán (esetleg vegetáriánus) kajákat is. Leteszteltük például a vega gulyást, amibe tofu, szejtán és vegán virsli is került a többféle zöldség mellett. Ez volt kedden a napi jóárasított étel, és benne volt a köret is, nem számoltak fel érte pluszt. Az íze picit inkább volt egy lecsó, de az élvezeti értékéből semmit sem vont le, mert finom volt.
Mi jön ki még 3500 forintból a Szigeten?
Sokat kell talpalni ahhoz, hogy az ember nemcsak bejárja a Sziget Fesztivál területét, de ráakadjon a tényleg pénztárcabarát fogásokra, a különlegességekre. Van például egy food truck, ahol minden 3500 Ft alatt van, ott kaphatunk szendvicseket, gulyást de még lecsót is. Egy másik hely szintén vegán, ott a mac and cheese az olcsóbb, az készül növényi alternatívából, de amiért igazán érdemes meglátogatni, az a többféle, saját készítésű vegán sajt. Ezek alapja tofu, kesudió és mandula, az ízük zseniális.

A 3500-as limit alatt (vagy pont ennyiért) kapható például még hot dog, sajtos-tejfölös lángos, pizzaszelet, óriás kakaós palacsinta, tortilla és gyros is, és nem sokkal túllépve ezt a keretet, de kaphatunk sokféle hamburgert is.
Összességében kijelenthető, hogy a Sziget Fesztivál 2026-ban hatalmasat gurított, már ami a kajákat illeti. Nemcsak rengeteg food truck van, hanem kint egy konkrét Aldi is, ahol amellett, hogy vásárolhatsz, még meg is sütik neked a választott grillhúsodat. Ott a magyar termelői piac, valamint két olyan éttermesebb rész, ahol a budapesti gasztronómia ismertebb és nevesebb helyei vannak kint.
Elszórtan látni vattacukros kocsit, lángost, szóval a tipikus fesztivál (és strand)kajáktól a fine diningosabb helyekig mindent megtalálhatunk.







