Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteÉrdemes tudni, hogy vegyszerek nélkül is távol tarthatjuk az otthonunktól a poloskákat. Létezik ugyanis egy növény, amit egyáltalán nem kedvelnek ezek a rovarok, így hatékony megoldást jelenthet poloskainvázió ellen.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Ettől az illattól menekül a poloska
Ez a bizonyos növény pedig nem más, mint a citromfű, amelynek friss, citrusos illatát mi kifejezetten kellemesnek találjuk, ám a poloskák épp ellenkezőleg: kifejezetten taszítónak érzik, ki sem állhatják. Ez azzal magyarázható, hogy a citromfű illóolajai – főként a citral és a geraniol – zavarják az érzékeny szaglószervüket, így elkerülik azt a környezetet, ahol ezt az illatot érzik – írja a Lender.
Akár friss növényt ültetsz az ablakpárkányba vagy erkélyre, akár szárított formában, akár illóolajként használod, a citromfű természetes módon segíthet távol tartani a hívatlan rovarokat – köztük a poloskákat is.
Hogyan kell gondozni a citromfüvet?
A citromfű gondozása viszonylag egyszerű, így kezdő kertészek számára is ideális választás.
- Fény és hely
A citromfű a napos vagy félárnyékos helyeket kedveli. Ha sok napfényt kap, erőteljesebben fejlődik, és a levelei is illatosabbak lesznek.
- Talaj
Laza szerkezetű, tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajban fejlődik a legjobban. Kerüld a túl kötött, agyagos talajokat, mert azokban könnyen kirohad a gyökér.
- Öntözés
A citromfű vízigénye mérsékelt. Fontos, hogy a földje ne száradjon ki teljesen, de a túlöntözés sem ajánlott, mert megjelenhetnek a gyökérgombák. Nyáron rendszeres locsolásra van szüksége, főleg akkor, ha cserépben tartod.
- Visszavágás
Ha virágozni kezd a citromfű, akkor érdemes visszavágni a hajtásokat, mert a levelek aromája ilyenkor csökkenhet.
Akár a fokhagymát is bevetheted
Érdemes tudni, hogy a fokhagyma illatát sem bírják a poloskák, ezért a védekezésben nagy hasznodra lehet egy saját készítésű fokhagyma-spray. A házi riasztószer elkészítése rendkívül egyszerű: keverj össze 3-4 teáskanál fokhagymaport fél liter vízzel. Ezzel a keverékkel hetente kétszer-háromszor fújd be a nyílászárókat: ablakkereteket, párkányokat.
Kiemelt kép: Shutterstock









