Érdekességek

Piszkos húzással tartott be a Pizza Hut egy családi étteremnek

Pizza Hut /Fotó: Northfoto
Azzal vádolják a népszerű pizzériát, hogy egy nem éppen korrekt húzással próbálta meg átcsábítani magához egy olasz étterem vendégeit. A Pizza Hut akciójáról több fotó is készült.

A Staffordshire állambeli Tamworthben található Portobello olasz étterem azzal vádolja a Pizza Hutot, hogy egy nem éppen korrekt akcióval próbálta meg átcsábítani magához a vendégeket. A gyorsétkezde-üzlethálózat ugyanis fogta magát, és leparkolt riválisának bejárata előtt egy kisteherautóval, aminek platóján egy 3 méter magas élénkpiros hirdetőtáblát helyeztek el a következő felhívással:

„Az ön Pizza Hut kiszállítója, innen átvesszük”

Visszafelé sült el a Pizza Hut gerillamarketing ötlete /Fotó: Northfoto
Visszafelé sült el a Pizza Hut gerillamarketing ötlete /Fotó: Northfoto

Nem csoda, hogy az akció láttán a családi étterem tulajdonosai teljesen kiakadtak, hiszen a jármű a hatalmas transzparenssel a hátulján órákon keresztül parkolt az étterem bejárata előtt, ráadásul tilosban. Azt, hogy a család milyen lépéseket tervez a történtek után, egyelőre nem tudni, ám az már biztos, hogy a közösségi médiában megosztott fotók láttán sokan berágtak a pizzaóriásra és nagyon úgy fest, hogy visszafelé sült el a gerillamarketing.

Ajánljuk még:

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.