Orbán Viktor ma délelőtt a Facebook oldalán közölte, hogy március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében nem haladhatja meg a tíz százalékot a kereskedők árrése.

A kormány döntését megelőzte, hogy a Központi Statisztikai hivatal ma reggel közölte a februári inflációs adatokat: az elemzők azt várták, hogy lassul az áremelkedés, azonban, ha minimálisan is, de gyorsult az infláció. 

Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemben

– mondta Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy ezért március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedő árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.  

A kormányfő szerint az elmúlt időszakban a tojásnál ez 40 százalék, a vaj és a tejfölnél pedig 80 százalék volt. "Lássuk be, ez elfogadhatatlan" – fogalmazott. 

Ezeket a termékeket érinti az árstop

Árstop
FORRÁS: ORIGO

„Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell, úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. Ezt ellenőrizni is fogjuk. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetjük be, és május végéig tartjuk hatályban. Akkor felülvizsgáljuk és, ha szükséges folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni" – hívta fel a figyelmet videójában Orbán Viktor.

"Az árrésstop egyik hatása biztosan az lesz, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok változtatnak az üzletpolitikájukon, és a további retorziók elkerülése érdekében változtatnak az árrésképzési gyakorlatukon. A másik hatás pedig az lesz, hogy az érintett termékkör ára érezhetően olcsóbb lesz a boltokban, így a magyar emberek megélhetése könnyebbé válhat" - mondta az Origónak Talabér Krisztiánt, a Nézőpont Intézet elemzője, aki szerint az élelmiszerárak elszabadulása egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a kereskedők a beszerzéshez képest jóval magasabb áron értékesítették termékeiket, ezzel pedig jelentős extraprofitra tettek szert. A multik tehát tudatosan növelték az árrésüket, kihasználva a vásárlók  kényszerhelyzetét.

SZAVAZÁS

Melyik árrésstopos terméket veszed a leggyakrabban?

 

 

Receptek árstopos alapanyagokból

Recept
Egyszerű
 Baconos-sajtos rakott csirkemell
45 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Csirkeszárny burgonyaágyon
60 perc
0 adag
Olcsó
Tovább a recepthez
recept
Recept
Bonyolult
Cukkinis pulykamelltekercs
60 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Bonyolult
Almás-gombás töltött sertéscomb
120 perc
6 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Erdész szelet (gombás karaj)
75 perc
6 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Fűszeres tarja hagymás krumplival
90 perc
4 adag
Költséges
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Sütés nélküli citromos-túrós torta
45 perc
8 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept

 

Forrás: Világgazdaság, Origo

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.