Az air fryerben készült ételek egészségesek, ráadásul egy olyan lakásban, ahol nincs sütő, vagy egy olyan háztartásban, ahol csak egy ember él, a forró levegős sütő szuper eszköz. Egy főre könnyen és gyorsan lehet benne finom és ropogós ételeket készíteni. A magyarok kedvenc ételei azonban nem lesznek az igaziak air fryerben sütve. A lángos, a fánk, a rántott hús és hal, a sült hasábkrumpli vagy a hagyományos fasírt ízét bizony az adja, hogy bő olajban (netán zsírban) sütjük ki. Erre kínálhat megoldást a mini fritőz.
Az olajban sütés viszont szaggal jár, nem beszélve arról, hogy a forró olaj képes fröcsögni, összepöttyözni a tűzhelyt, a konyhapultot, a falat mögötte. Az olajszagot nehéz kiűzni a konyhából és a lakásból, az ember ruhájából és hajából, ráadásul a használt sütőolajat kerülgetni kell, míg ki nem hűl, és vissza nem tudjuk tölteni a palackba. Ez helyet és lábast is foglal, hiszen addig azt a fazekat sem tudjuk másra használni, amíg benne áll a tűzforró olaj. Erre is megoldást kínál az Aldiban kapható mini fritőz!
A praktikusságot tekintve biztosan vetekszik az air fryerrel a mini fritőz, ugyanis kis helyen is elfér, nem foglalja el az egész konyhapultot, mint egy normál méretű változat. Kis konyhákba, egy- vagy kétszemélyes háztartásokba is tökéletes, főleg ha az ember szereti a rántott húst, a sült hasábkrumplit, és nincs a bő olajban sütéshez elég nagy lábasa vagy fazeka.
Az Ambiano mini fritőz 2025. április 30-tól a készlet erejéig kapható az Aldiban jutányos, 9 999 forintos áron. Az olajtartály űrtartalma 1,2 literes, a megfelelő sütési hőfokról a fokozatmentesen állítható termosztát gondoskodik. A mini fritőzt beállíthatjuk 80-tól 190 Celsius-fokig bármekkora hőfokra, és ez azért is fontos, mert máshogy kell sütni egy fánkot és máshogyan egy vastag szelet rántott húst.
A könnyen tisztíthatóságról a tapadásmentes bevonatú olajtartály gondoskodik, emellett a mini fritőz kapott túlmelegedés elleni védelmet, és csúszásgátló talpakat, így biztonságosan használható.
A mini fritőz oldalán piktogramok segítik a használót. Fel van tüntetve, hogy milyen ételeket, milyen élelmiszereket hány fokon és mennyi ideig kell sütni.
Az Ambiano mini fritőz termékleírása:
Az air fryerben készült ételek zsírtartalma jóval alacsonyabb, tekintve, hogy nem használunk olyan sok plusz olajat a sütéshez. Emiatt azonban hajlamosak lehetünk egyszerre nagyobb mennyiséget elfogyasztani a forró levegős sütőben készült ételből, ami a súlygyarapodás kockázatával járhat. Sokan beleeshetnek abba a csapdába, hogy azt hiszik, ami az air fryerben készül, az egészségesebb, ám a mértéktelenség hosszú távon hízást eredményezhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.