Érdekességek

Milliós kártérítést kapott a kislány, mert megégette egy Mekis csirkefalat

McDonald chicken nuggets /Fotó: Shutterstock
Közel 280 milliós kártérítést ítélt meg a bíróság annak a 8 éves kislánynak, akit megégetett a combján egy McDonald’s-csirkefalat. A család eredetileg ennek a sokszorosát, egészen pontosan 5 milliárd forintot követelt a gyorsétteremtől.

Olívia testvéreivel és anyukájával volt egy autós McDrive-ban, amikor a Happy Meal menüs dobozból kiesett egy nugget egyenesen a comjára. A csirkefalat annyira forró volt, hogy bár az égés helye 3 hét alatt begyógyult, a heget, amit a kislány egyébként nuggtnek hív, még a mai napig látni - írja a CBS News.

A történtek után a család 5 milliárd forintnyi dollárt követelt kártérítésként a gyorsétteremtől, ám a McDonald’s ügyvédje ezt nem fogadta el, és mindössze 156 ezer dollárt, azaz 53 millió forintot ajánlottak fel kártérítés gyanánt. A jogász azzal érvelt, hogy a lányt egyáltalán nem zavarja a sérülés, hiszen az incidens óta is odajár csirkefalatokért. Az anyuka viszont pont az ellenkezőjét állította. Elmondás szerint nagyon zavarja Oliviát a sérülés helye, és egyáltalán nem olcsó mulatság a heg eltávolítása.

A bíróság végül egy 800 ezer dolláros, azaz nagyjából 274 millió forintos kártérítést ítélt oda az amerikai családnak, amiből simán futja a korrekciós beavatkozásra is. A meki jogi képviselője hozzátette, hogy ez az egész felhajtás az anyuka miatt van, a kiszolgálást követő történtekért pedig nem vállal felelősséget a vállalat.

Ajánljuk még:

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.