Az alacsony árairól híres orosz diszkontlánc, a Mere tavaly áprilisban jelentette be, hogy boltot szeretne nyitni Magyarországon. A tulajdonos tervei olyan komolyak, hogy rögtön több egységgel terveznek, és a fővárosban, valamint vidéken is jelen lennének. A boltnyitást 2024 második felére ígérték, ám vélhetően a plázastop állított akadályt a Mere hazai terjeszkedése elé.
Lassan egy éve, hogy foglalkoztatja a hazai sajtót az orosz Lidlként is emlegetett üzletlánc magyar megjelenése, ám hiába a számtalan cikk, eddig még senki sem jutott közel a megoldáshoz. Nem tudni, hogy pontosan hol is nyitnak a Mere magyar boltjait, a cég ugyanis hivatalosan nem kommunikál, és a közérdekű adatokból, a neten terjedő álláshirdetésekből próbál mindenki kiolvasni valamit.
A Mere-ügy meglehetősen kusza, és most még tovább gabalyodtak a szálak, ugyanis a Magyar Nemzet újságírója kiszúrta, hogy az Országos Kereskedelmi Nyilvántartás szerint Nyíregyházán már létezik egy Mere áruház a Pazonyi út 21. szám alatt. Az épületen azonban nincs nyoma sem a Mere logójának, sem semmi olyan feliratnak, ami bármiben is utalna egy esetleges későbbi nyitásra.
Nem tudni, hogy ez a Mere biztosan az orosz félhez tartozik-e, azonban az kiderült, hogy az épület tulajdonosa a Hungarétel Kft., melynek anyavállalata a szerb HUNProdukt DOO Beograd, ami a Magyar Nemzet szerint ugyanabban az utcában van bejegyezve Belgrádban, mint a biztosan a Meréhez köthető TS Retail Kft. anyacége, a Hung Trade DOO Beograd. A TS Retail az, amely tavaly óta álláshirdetéseken keresztül toborozza a magyar munkavállalókat.
Frissítés! A SZON újságírói felkeresték a nyíregyházi polgármesteri hivatal igazgatási osztályát, ahol megerősítették, hogy 2024. májusában valóban érkezett kérelem Mere Áruház kereskedelmi nyilvántartásba vételére, de az üzletet végül nem nyitották meg. Időközben az üzlethelyiség használatának jogviszonyában változás történt, ezért a Mere Áruházat 2025. január 31. napjával törölték a a nyilvántartásból. Nem tudni tehát továbbra sem, hogy pontosan hol és mikor is nyitják meg a Mere első magyar boltjat, de Nyíregyházán, Pazonyi út 21. alatt már biztosan nem.
Ezzel szemben a Világgazdaság még korábban felfedte, hogy bármennyire is tervezi az orosz fél a Mere hazai terjeszkedését, a TS Retail Kft. még nem adott be engedélyeztetési kérelmet az illetékes kormányhivatalhoz. A nyíregyházi információk fényében azonban elképzelhető, hogy a Mere magyarországi terjeszkedését nem egyedül és kizárólag a TS Retailen keresztül intézik majd.
A Mere szándékának komolyságát jelezheti, hogy mind a nyíregyházi egységet tulajdonló, amúgy 2022-ben bejegyzett cég, mind a biztosan a Meréhez köthető TS Retail Kft. is tavaly augusztusban növelte saját tőkéjét. A Hungarétel Kft. az első két évben nem működött, a hárommilliós alaptőkéje azonban 2024 nyár végén 121,5 millióra ugrott, és ugyancsak ez figyelhető meg a TS Retail esetében is, melynek szintén augusztusban változott a tőkéje.
Habár sok a bizonytalanság a Mere magyar boltnyitása körül, most mégis kiszivárgott egy lehetséges hazai árlista, melyen szembeötlő, hogy a konkurenciával, azaz a Lidllel, Aldival, a Sparral és a többi hazai üzlettel szemben 10-20%-kal is alacsonyabb áron kínálná a termékeket az orosz lánc Magyarországon. A Világgazdaság által közzétett lehetséges árlistán rengeteg alkoholos ital szerepel, de persze alapélelmiszerek is lesznek a kínálatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.