„Hétköznapi sikerélmények a kulcsszó – nyugodtan, bátran, lazán kezdj bele” – vallja Mizsei Jani, a Lidl Magyarország 2025-ös szakácskönyvének egyik alkotója. Nem véletlenül, hiszen a kötet az Egy csipet lazaság címet kapta, és az összeállítása is ennek megfelelően történt. Erről beszéltek az Lidl márkanagyköveti csapatának tagjai a múlt csütörtökön tartott könyvbemutatón.

Ilyen a Lidlnél egy citromos hangulatú desszertpary
Kapunics Gréti kezdésnek a legviccesebb kulisszatitkokat osztotta meg a Table Budapest lakáséttermében tartott esemény résztvevőivel. Mint mondta, a könyv 182-183. oldalán szereplő kép elkészítése nem ment zökkenőmentesen, a fotózás alatt ugyanis beindult a locsoló, miközben a fűben ültek.
„Nagyon mókás volt, igazi citromos hangulatú desszertparty – utalt a kép tematikájára, majd egy másik történetet is elmesélt: – Az utolsó oldalon található kép is igen emlékezetesen készült el. Éjszaka bemerészkedtünk a Lidlbe, ott fotóztunk, forgattunk, egy bevásárlókocsiban toltuk egymást. Ezt legalább tizenötször újrajátszottuk a bolt előtt, miközben szóltak a 2000-es évekbeli zenék – nagyon jót vibeoltunk.”

A Lidl Konyha csapatának cukrásza elmondta, arra törekedtek, hogy a szakácskönyv receptjei a tradíciókra épüljenek, de a trendibb dolgok is megjelenjenek benne.
„Én a dédnagymamámtól tanultam mézeskalácsot sütni, konkrétan ez a recept megtalálható a könyvben, minden csínjával bínjával. De van egy klasszikus, mégis felturbózott bejgli, illetve egy alaplinzer receptünk is. Vagy említhetném az új trendek közül a Lidlben is kapható matcha porból készült Matchamisut, ami egy matchás-málnás tiramisu, illetve ilyen mindenki kedvence, a Spekulatius gőzgombóc vaníliasodóval vagy a pisztáciás-csokis keksz és pisztáciás csiga. Igyekeztem olyan desszertrecepteket válogatni, amelyek az év bármely időszakában elkészíthetők, de vannak kifejezetten szezonálisak is, például karácsonyi, halloweeni, vagy Valentin-napra egy szív alakú vörös bársony torta.
Csak egy kis lazaság, és még sok minden más
Mizsei Jani, a Lidl Konyha séfe szintén jó élményként élte meg az alkotófolyamatot, és úgy érzi a tavalyi évhez képest még összeszokottabb volt a csapat és így a könyv is érettebb lett.
„Alapvetően olyan lazasággal sikerült megalkotni a recepteket, ahogy azt a könyv címe is mutatja. Amikor nekiálltam egy receptnek és elkezdtem gondolkodni, hogyan miként készítsem el, akkor először is azt kellett átgondolnom, hogy az éttermi konyhához képest a háztartásokban milyen eszközöket használnak. Ez volt a szépsége az egésznek, hogy átalakítsam a gondolkodásmódom, ezt élveztem a legjobban.”
Hozzátette, igyekeztek olyan recepteket összeszedni, amelyekhez a hozzávalók nem feltétlenül könnyen beszerezhetők, meg szerették volna mutatni, hogy lehet egy-egy fogást másképp is elkészíteni, felgyorsítani a főzési folyamatokat. Tippeket is írtak a receptekhez, hogy még egyszerűbben, könnyebben lehessen hozzáfogni a receptekhez.
A dietetikus esete a madeleine-vel
Szabó Adri révén a könyv hasábjain dietetikus tanácsai is olvashatóak. Először is átnézte, hogy a főételek és a desszertek között vannak-e olyanok, amelyeket az egészségesek közé lehet sorolni. Elárulta, amikor nekilátott a munkának, tartott attól, hogy Mizsei Jani receptjei között nem lesznek olyanok, amiket kompromisszummentesen be tudna válogatni a kategóriába, de végül a bőség zavarával küzdött.
„Melyik a kedvenc receptem? Furán hangozhat egy dietetikus szájából, de ha megnézitek az ominózus piknikes jelenetet, ott madeleine-t tartottam a kezemben, és alig vártam, hogy megegyem a napsütésben olvadó sütit. Végülis kettőt is ettem, a virágokkal díszített fehér csokis-citromos madeleine ugyanis zseniális. Nem szerettük volna azt, hogy gyümölcsökkel pózoljak, és erősítsem azt a sztereotípiát, hogy csak az az egészséges. Nem akartam, hogy az a kép alakuljon ki, az egyik finom, a másik meg egészséges és az utóbbi kicsit szomorú, unalmasabb – az igazság a kettő között van.”

A kötetben borszakértői tippeket is kaphatunk Piskor Fannitól, aki elmondta, elsősorban az edukálás volt a cél, például, hogy a borcímkék leírásai alapján hogyan tudnak a vásárlók tájékozódni. Úgy fogalmazott, az ünnepekkor is érdemes a Lidl borospolcai körül ténferegni, de ami most igazán trendi az a borkoktél – ez a téma külön fejezetet is kapott a könyvben.
Ahogy az állatorvosi tippek is, Dr. Piller Pálmától például azt is megtudhatjuk, hogy mit szabad adni kiskedvenceinknek a karácsonyi asztalról, s mi az, ami tiltólistán van.
Kiemelt kép: Shutterstock














