A piacvezető áruházlánc, a Lidl Magyarország továbbra is mindent megtesz azért, hogy a vásárlók olcsóbban intézhessék a bevásárlást, így ismét csökkentette a tojások árát áruházaiban. Az árcsökkentés 8 terméket érint, amelyek mindegyike magyar beszállítóktól érkezik.
„Fontosnak tartjuk, hogy a kiváló minőség mellett mindig a lehető legjobb árat biztosítsuk vásárlóinknak minden terméknél, így a tojások esetében is. A mostani árcsökkentés eredményeként átlagosan 7%-kal lesznek olcsóbbak a tojások, a legnagyobb pedig eléri a 11%-ot. Az M-es méretű klasszikus 10 darabos és a szintén M-es gazdaságos 30 darabos kiszerelés ára 8%-kal csökken, míg az L-es extra sárga tojás 9%-kal kerül majd kevesebbe. Összegszerűen a legnagyobb csökkenés a 30-as kiszereléseknél figyelhető meg, ezeket szombattól 200 forinttal olcsóbban lehet megvásárolni” – tájékoztatott Kovács Tibor, a vállalat élelmiszerbeszerzésért felelős ügyvezetője.
A tojás árának újbóli csökkentése mellett a hetente megújuló akciókat és a Lidl Plus alkalmazásban elérhető kuponokat is érdemes figyelemmel kísérni, hiszen itt további, akár személyre szóló kedvezmények várják a vásárlókat. Ezen felül a diszkontáruházlánc a nagyobb kiszerelésben kedvezőbb egységáron megvásárolható termékekkel, illetve a mennyiség után adott kedvezményekkel is segíti vásárlóit, hogy a napi bevásárlás gazdaságos legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.