A koronavírus-járvány alatt bezárt és már nem is nyitott újra a Kádár Étkezde, amit nemcsak a törzsvendégek, hanem azok is megsirattak, akik valaha a vendégek közt tudhatták magukat. A Kádár ugyanis valóban egy generációkat összekötő hely volt, egy konzervdoboz, ami megőrzött valamit az egykor volt magyar gasztronómiából, hagyományos receptekből, a sokak számára nagybetűs vendéglátásból.

FOTÓ: MINDMEGETTE
Újranyitott a Kádár Étkezde
A Klauzál téri étkezdét Kádár Béla alapította még 1957-ben, majd előbb Garami Tibor, később pedig Orbán Sándor vezette éveken át. A hely végül 2020-ban, a koronavírus-járvány elején kényszerült bezárni és így vált eladóvá. Orbán olyan vevőt keresett szeretett éttermének, aki nem az üzlethelyiséget látja benne, hanem továbbviszi a szellemiségét és képes lesz megőrizni olyannak a Kádárt, amilyennek a törzsvendégek is megszerették.
A Kádár Étkezdét az első magyar Michelin-csillagos éttermet is tulajdonló Gerendai Károly vette meg, aki vállalta, hogy feltámasztja az egykor volt étkezdét. Ez pedig nagyobb falatnak bizonyult, mint azt elsőre hitték.

FOTÓ: GYARMATI LÁSZLÓ / MINDMEGETTE
Eltűnt tartófal és hiányos receptek
A Kádár Étkezde újranyitása sok tekintetben is kihívás elé állította az új tulajdonost, ugyanis hiába haladtak lépésről lépésre, mindig felbukkant egy újabb probléma, ami újratervezést kívánt. Az újbóli engedélyeztetés, a bővítés, a konyha és a belső tér modernizálása, az áramfejlesztés, és az ezekkel együttjáró felújítási munkálatok mind-mind tartogattak meglepetést.
Aki egykori törzsvendégkét ma betér a Kádárba, meglepve tapasztalhatja, hogy hiányzik a jobboldali fal egy része, ugyanis egybenyitották az étterem mellett évek óta üresen álló földszinti lakással. Erre azért volt szükség, hogy meg tudják növelni a konyha és a vendégtér méretét, és kialakítsanak egy sokkal modernebb vizesblokkot is.
A munkálatok előtt kiérkező statikus reakciójára viszont, miszerint hiányzik az épület alól egy tartófal, senki sem számított.
Gerendai és csapata azzal az étlappal szerette volna újranyitni a Kádárt, amivel bezárt, és folyamatosan hozzák majd vissza az egykori ikonikus ételeket, a szeretett és keresett fogásokat. A menülapon már most szerepel csirkepaprikás, székelykáposzta, tökfőzelék, töltött paprika és ludaskása is, de ami igazán elmaradhatatlan, az a sólet, amit ötféle variációban, minden nap kínálnak.
Orbán Sándor sajnos nem élhette meg, hogy szeretett étterme újranyisson, de fennhagyta az utókor számára legendás receptjeit, hogy az új tulajdonos ugyanúgy készíthesse tovább a finom fogásokat. Vagyis nem teljesen... a féltve őrzött, már-már titkos receptek ugyanis néhol hiányosak és a mennyiségek sincsenek minden esetben feltüntve.

FOTÓ: GYARMATI LÁSZLÓ / MINDMEGETTE
A magyar gasztronómia nagyjai és a régi törzsvendégek segítették a visszatérést
Mondhatni példátlan összefogással támadt fel a Kádár Étkezde, ugyanis a hiányos receptek tökéletesítésén a hazai szakmai nagyjaival, a régi iskola képviselőivel és az egykori törzsvendégekkel közösen dolgozott az új csapat. A cél az volt, hogy a visszatérő ételek egy még jobb minőségben, de ugyanazt hozzák, amit éveken át. Legyenek háziasak, hagyományosak, laktatóak és mindenekelőtt finomak.
Az újranyitó Kádár Étkezde séfje Béla úr lett, akinek családnevét nem tiszteletlenségből nem árulják el, hanem ezzel a megszólítással is igyekeznek megidézni valamit az étkezde egykori hangulatából. Béla úr pedig nem véletlenül került a Kádárba, ugyanis Gerendaiék egy olyan embert kerestek, aki nemcsak a régi iskola híve, hanem szereti is a magyaros ízeket. Tapasztalata sem kevés, többek között Bíró Lajos mellett tanult és dolgozott éveken át.

FOTÓ: MINDMEGETTE
A Kádár Étkezde étlapja: ezeket ehetik a régi és új vendégek
A gyümölcsmártásos főtt húsra még várni kell, de a legendás sóletet már újra kóstolhatjuk. Sőt, nemcsak hogy van, hanem mindennap van sólet (korábban csak szombaton volt), ráadásul nem is egyféle. Az étlapon külön szekcióban szerepel a sólet, amit kérhetünk főtt tojással, főtt marhahússal, füstölt tarjával, füstölt marhanyelvvel és sült libacombbal is. Az ára 2870 forintnál kezdődik és 5900-nál áll meg.
A klasszikus magyaros ételek között ott találjuk a székelykáposztát, a töltött paprikát, a paprikás csirkecombot, a ludaskását és a tökfőzeléket is, amit kérhetünk magában vagy vagdalttal is. A sima tökfőzelék a legolcsóbb főfogás 1650 Ft-ért, de ha fasírttal kérjük 2370 Ft lesz az ára, ráadásul egy-két kanálnyi pörköltszaft is jár mellé feltétként.

FOTÓ: MINDMEGETTE
A levesmenü jelenleg két fogásból áll, akárcsak a desszert- vagy savanyúságkínálat, de az étlap folyamatosan, hétről hétre bővül majd és a tervek szerint az összes egykori kedvenc visszatér rá.
Hamarosan akár házhoz is rendelhetjük a Kádár ételeit
A Kádár Étkezde 2025. szeptember 26-tól újra nyitva és a korábban megszokottak szerint heti öt nap, keddtől szombatig várja a vendégeket, 11-től 17 óráig. Mivel a hely szűk, a konyha kapacitása is véges, így egyelőre ezt a mostani üzemet szeretnék tökéletesíteni, bejáratni. Ha ez megvan, akkor a tervek szerint lesz majd reggeli és vacsora is, ebédmenü, sőt a kiszállítás sem kizárt, hogy hamarosan megvalósulhat.
Az új Kádárban nemcsak az étlap, a kockás abroszra terített műanyag védőfólia és a gépelt menüsor(t idéző papírlap) hozza azonnal nosztalgikus hangulatba még azt is, aki sosem járt ott korábban, hanem a régi asztalra kitett ódon szódásszifon, a lambériával borított rücskös festésű fal és a falra akasztott megannyi fotó az ott járt híres emberekről és törzsvendégekről.

FOTÓ: MINDMEGETTE
Ami még megmaradt, az az összeültetés, azaz továbbra is előfordulhat, hogy egy magányos ebédelő mellé két-három vadidegent is leültetnek, és továbbra is bemondás után kell majd fizetni, csak most nem az ételt, hanem az asztalszámot kell említeni kifelé menet az ajtónál. Ami új, az a szervízdíj és az asztalfoglalás lehetősége.















