Iszonyatos hőségre figyelmeztetnek a meteorológusok: helyenként akár a 43-46 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála. Erre muszáj lesz felkészülni!

Ha azt gondoltuk, hogy a 2024-es nyár meleg volt, akkor nagyot tévedtünk. A 2025-ös előrejelzések nem kecsegtetnek sok jóval, ugyanis 100 éve nem látott hőség érkezését jósolják. A legmelegebb napok július végén, augusztus elején jöhetnek, de nemcsak a brutális meleg ad okot az aggodalomra, hanem a vízhiány és az egészségügyi kockázatok is.

Száz éve nem látott hőségre készülhetünk.
Száz éve nem látott hőségre készülhetünk.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Történelmi melegrekord dőlhet meg

A szakemberek szerint akár minden eddigi nyári melegrekord megdőlhet, beleértve az eddigi országos maximumot is, amit 2007-ben Kiskunhalason mértek, akkor 41,9 Celsius-fok volt. A mostani meleg tavasz sem kedvez annak, hogy ne szülessek új rekordok: a száraz, anticiklonális légköri viszonyok nem gátolják a perzselő hőhullámok kialakulását.

Jönnek a hőségriadók

A tavalyi nyarat sem úsztuk meg hőségriadó nélkül, idén sem lesz ez másképp. Az extrém meleg ugyanis nemcsak az általános komfortérzetünkre van hatással, hanem akár komoly egészségügyi kockázatokkal is járhat. Az egészségügyi hatóságok már most az idősek és krónikus betegek fokozott figyelmére hívja fel a figyelmet.

Vízhiányra is számíthatunk

A meleg napokkal együtt az aszályveszély is egyre nő, vannak ugyanis olyan területek, ahol kevés csapadék esett az elmúlt időszakban. Az Alföldön és a Duna–Tisza közén például kritikusan alacsony a talajnedvesség. Ezt csak tetézi, hogy a vízkészletek is vészesen apadnak. A hőség miatt vízhasználati korálátok bevezetését is tervezik.

Mitől lesz ilyen nagy meleg Magyarországon?

A szakemberek szerint több oka is van a rekordhőség érkezésének. Az egyik a globális klímaváltozás, a másik pedig egy erős El Niño hatás, ami száraz meleget hoz Európába. Azonban nemcsak mi, magyarok leszünk nehéz helyzetben, a hőség Európa más országaiban is problémát fog okozni – írja a ProfitLine

Mi az az El Niño?

Az El Niño egy természetes éghajlati jelenség, amely során a Csendes-óceán keleti részének felszíni vizei szokatlanul felmelegszenek, és ez globális időjárási minták megváltozását idézi elő. Hatásai közé tartoznak az árvizek, aszályok és hőhullámok világszerte.

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.