Az egész országot megrázta a hír, hogy meghalt Horváth Rozi, a fűszerek királynője. Szülővárosa megható módon szeretne emléket állítani előtte.

Minden magyar háziasszony ismeri Horváth Rozi fűszereit, hiszen naponta használjuk őket a konyhában. A termékeiben ugyan fennmarad a fűszerek királynőjének a neve, a szülővárosa úgy döntött, ennél nagyobb emléket szeretne neki állítani: a Nógrád vármegyei Tolmácson közterületet neveznek el róla.

Elhunyt Horváth Rozi
Elhunyt Horváth Rozi
FOTÓ: FACEBOOK

Így tisztelegnek előtte

A fűszermárka mögött álló Horváth Rozi Drozgyik Ilona néven született Tolmácson, 1939-ben. Bár nem töltötte ott egész életét, a mintegy 750 lelkes településen mindenki büszke a sikereire. Sokan egészen fiatal kora óta ismerték Ilonát, és elmondásuk szerint még akkor is számíthattak rá, amikor már Budapesten élt.

Közterület viseli majd Horváth Rozi nevét

A fűszerkirálynő szülőfaluja szeretné méltó módon megőrizni az emlékét. A falu polgármestere már is el kezdte az előkészületeket, hogy valamelyik közterületük Horváth Rozi nevét viselhesse.

Fontosnak tartom azt, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről, akik továbbvitték a községünk hírnevét, akár nemzetközi szintre is. Szeretnék valamilyen közterületet, játszóteret, esetleg utcát elnevezni róla.

 – mondta a Borsnak Dávid Martin, Tolmács polgármestere.

Divattervezőnek készült

Ahogy korábban mi is megírtuk, Ilona fiatalon nem volt konyhatündér, sosem gondolta volna, hogy végül a fűszerekben tud kiteljesedni. Eredetileg divattervező szeretett volna lenni, amit nem váltott valóra, de ennek ellenére is művészként tevékenykedett. Porcelánfestő volt, később a MÁV-nál dolgozott műszaki rajzolóként. A fűszerekkel kötött barátságát férjének köszönheti, akivel együtt éltek Algériában. Az akkor megismert fűszereket hazaköltözésükkor magával hozta, majd a saját konyhájában kísérletezett velük.

Hobbiból lett hivatás

A véletlennek köszönheti, hogy végül a fűszerekben találta meg a hivatását. Egyszer ugyanis leszakadt a fűszerespolc és kiborult a curry. A jellegzetes illat mindent átjárt. Éppen akkor étkezett egy vendég, aki egy fűszerek forgalmazásával foglalkozó cégnél dolgozott, és fűszerkeverékeket szeretett volna megalkotni. Ilona el is szegődött ehhez a céghez még 1985-ben, majd fél év alatt hét fűszerkeveréket is megalkotott. Innen indult a ma már híres Horváth Rozi fűszerek története.


 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.