A legtöbb konyhában aligha készül ebéd Horváth Rozi fűszerei nélkül, mégis kevesen ismerik a márka mögött szorgosan és odaadással tevékenykedő nőt. Sokak számára nem ismert például, hogy fiatalkorában nem volt épp konyhatündér: még a nokedlivel is meggyűlt a baja. Halálának fájdalmas hírét, amelyről mi is írtunk korábbi cikkünkben, még fel sem fogtuk igazán. Emléke előtt az életét összefoglaló írásunkkal tisztelgünk.
A fűszermárka mögött álló Horváth Rozi Drozgyik Ilona néven született Tolmácson, 1939-ben, és nem készült gasztronómiai pályára. Fiatalon a divat világa vonzotta, tervezői álmokat dédelgetett, amit nem váltott valóra, de ennek ellenére is művészként tevékenykedett. Porcelánfestő volt, később a MÁV-nál dolgozott műszaki rajzolóként.
Az egzotikus fűszerek világát akkor fedezte fel, amikor férjével Algériában éltek. Az itt töltött évek alatt megtanult franciául, és a szakácskönyvek olvasásával töltötte az időt. Az Észak-Afrikában megismert fűszereket magával hozta 1974-es hazatérésükkor, bár kezdetben csak a saját konyhájukban kísérletezett velük. Egy interjúban így mesélt erről a meghatározó utazásról.
Szerencse, hogy volt egy előző vőlegényem, de ahhoz nem mentem férjhez, pedig nagy szerelem volt ifjú koromban. Szerencse, hogy találkoztam a férjemmel. Ő kint dolgozott Algériában, szerintem ez egy óriási dolog volt, mert ott megismerkedtem azzal a világgal. Ez a hatvanas években volt, amikor még nem lehetett több évre külföldre menni. A fűszer mint hobbi, ott kezdődött. Ha akkor én nem vagyok ott, és nem tanulok meg franciául, akkor nem lett volna belőlem fűszerész.
A hobbiból aztán hivatás lett, amit Ilona szintén a szerencsés véletlennek köszönhet. A férje egyik barátja látogatta meg őket, amikor is a fűszerespolc leszakadt, és kiborult a curry. A jellegzetes illat az egész lakást átjárta. A betoppanó vendég egy fűszerek forgalmazásával foglalkozó cégnél dolgozott, és fűszerkeverékeket szeretett volna megalkotni. Ilona elszerződött ehhez a céghez, és fél év alatt hétféle fűszerkeveréket állított össze: grill, csirke, hal, magyaros és saláta. Ekkor 1985-öt írtunk.
A ma már megkerülhetetlen fűszermárka 1993-ban jött létre. A Horváth Rozi név Ilona férjének vezetéknevéből és édesanyja keresztnevéből állt össze, a csomagoláson pedig az ő arcképe szerepelt. Így a család több tagja is hozzáadott valamit a fűszerekhez.
Minden kezdet nehéz, így a Horváth Rozi fűszerek ismertsége sem alakult egyről a kettőre. Többéves kitartó munka kellett a sikerhez, ami végül az egész magyar gasztronómiában meghatározóvá tette a márkát. Óriási ismertséget hoztak a fűszerek mellett többek között a Horváth Rozi szakácskönyvek, amelyekben recepteket ajánl az ízletes keverékekhez, de írt ünnepi fogásokról, könnyű nyári ételekről, sőt, még a befőzésről is.
Nagy áttörést jelentett a márka életében a 2000-es évek elején debütáló Receptklub, amelyben Kaszás Géza mellett eredetileg Ilona szerepelt műsorvezetőként. A televíziós népszerűség tovább erősítette a márka ismertségét, és még több háziasszonyhoz jutottak elő a Horváth Rozi fűszerek. Később Kovács Lázár érkezett a helyére, a partnerváltásról Kaszás Géza egy interjúban így nyilatkozott:
Az az igazság, hogy megunta a körülményeket. A rossz nyelvek szerint a hely, ahol forgattunk, a Honvéd Kórházban korábban egy hullaház volt. A fejünk felett ráadásul ki kellett feszíteni egy lepedőt, hogy a vakolat ne hulljon a lecsóba – mesélte a színész. Rozi pedig megunta a rettenetes körülményeket, és felmondott, így a helyére kellett valakit találni.
Drozgyik Ilona, alias Horváth Rozi, végül 2002-ben vonult nyugdíjba, de ezután sem maradt tétlen: továbbra is kísérletezett és a könyvírásnak szentelte szabadidejét.
A fűszermárka sikertörténete szinte páratlan a magyar gasztronómia világában, és példaértékű mindazok számára, akik hisznek abban, hogy szenvedéllyel és kitartással bármit elérhetnek.
Az én módszeremmel, a levélmérleggel és a gyűszűnyi pohárkámmal otthon készítettem el ezeket a fűszerkeverékeket. Zöld por lepett mindent, mert kávédarálón daráltam meg az összes fűszert, jópofa, nem hétköznapi dolog volt.
Hinni kell! Nem a csodában, hanem az embernek saját magában. Úgy éreztem, hogy valami több fog kijönni belőlem, csak azt nem tudtam, hogy mi. Attól kezdve, hogy elindult a Horváth Rozi márkanév, egy éven belül 98%-os ismertségre tettem szert. Volt, hogy azzal szekáltak, ismertebb vagy, mint Göncz Árpád. A párom, akivel a férjem halála után éltem együtt azt mondta, tanuld már meg, Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is csak egy van
– mondta egy interjúban.
Ez a fajta elszántság és odaadás, valamint az, hogy a márka mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar konyhai tradíciók megőrzésére, ugyanakkor nyitott maradt az újdonságok iránt tette lehetővé, hogy ma már nincs olyan konyha, ahol ne lenne ott Horváth Rozi valamely fűszere.
Az alapfűszerek mellett (só, kömény, szódabikarbóna, zselatin – hogy csak néhányat említsünk) ma már olyan különlegességeket is megtalálunk a kínálatukban, mint a kurkuma, a sáfrány vagy épp a citrombors. Sőt, a márka internetes oldalán remek receptekkel is találkozhatunk.
Bakonyi betyárgulyás
Hozzávalók:
Elkészítése:
Csirkemell őzgerincformában sütve
Hozzávalók:
Elkészítése:
Ahogy arról mi is írtunk, a márka Facebook-oldalán tette közzé a szomorú hírt: a Horváth Rozi fűszerek megálmodója és alapítója már nincs köztük. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Horváth Rozi, a márka névadója már nincs közöttünk. Horváth Rozi szívét-lelkét beleadta az általa készített fűszerkeverékekbe és sok családi asztalt különlegessé tévő receptjeibe” – írták a posztban. Neve azonban egészen biztosan nem merülhet feledésbe: emléke ott marad minden leszakadt és stabilan felszerelt fűszerespolcon, hogy emlékeztessen, a jól megízesített étel „Szeretet első kóstolásra”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.