Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteA jelenlegi energiaválság sokakat arra késztet, hogy átgondolják, hol és hogyan lehetne visszafogni a fogyasztást. A konyha az egyik olyan helyiség, ahol néhány apró változtatással is sok energiát lehet megtakarítani – és ehhez nem feltétlenül kell lemondani a megszokott kényelmünkről. És hogy honnan vehetünk igazán jó tippeket? Természetesen a nagyszülőktől, dédszülőktől! Hogyan spóroltak azok a generációk, amelyeknek minden darab fa, minden marék szén értéket jelentett? Akik nem a rezsiszámlák miatt éltek takarékosan, hanem mert ez volt a természetes? Mutatjuk a régi praktikákat, amelyek ma ismét időszerűek lehetnek.
Hogyan spóroltak nagyszüleink, dédszüleink? Íme!
Egy felfűtéssel több fogás is készült
Régen egyáltalán nem volt természetes, hogy valaki csak egyetlen étel kedvéért begyújtja a sparheltet vagy felfűti a kemencét. Ha már égett a tűz, igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni belőle. A sparhelt tetején egyszerre több lábas sorakozott. Az egyikben húsleves főtt, mellette rotyogott a paradicsomszósz vagy a lekvár, a sütőben pedig kenyér, kalács vagy éppen a vasárnapi sütemény sült. Sok családban a vasárnapi ebéd után még órákig dolgozott a sparhelt: főtt a másnapi leves, készült a befőtt, vagy éppen a paradicsomot tették el télire. Egyetlen felfűtéssel akár több napi étel is elkészült, így sokkal kevesebb tüzelő fogyott.
Ma ugyanezt a szemléletet követhetjük, ha egyszerre több tepsit teszünk a sütőbe, vagy a sütés idejére időzítjük a következő napi ebéd elkészítését is.
A sütő melege akkor sem veszett kárba, amikor már elkészült az étel
A nagyszülők pontosan tudták, hogy a sütő nem hűl ki egyik pillanatról a másikra. Miután kivették belőle a kenyeret vagy a tepsiben sült húst, gyakran még órákig használták a benne maradó hőt. Becsúszott még egy tepsi alma aszalódni, megszáradt benne a dió, a gomba vagy a kamillavirág, de sok helyen a kalácstésztát is a langyos sütő közelében kelesztették. Vidéken nem volt ritka az sem, hogy a maradék meleggel a gyerekek átnedvesedett cipőjét vagy kesztyűjét szárították meg. Akkoriban semmi nem veszett kárba – még a sütő maradék hője sem.
A maradékból új étel született
A régi konyhák egyik legfontosabb szabálya az volt, hogy semmi nem mehet kárba. A vasárnapi rántott hús hétfőn hússaláta lett, a főtt burgonyából pogácsa vagy nudli készült, a száraz kifliből máglyarakás, a kenyérből zsemlemorzsa vagy bundás kenyér. A levesben főtt zöldségek sokszor főzelékben vagy fasírtban végezték, a maradék rizsből pedig rizsfelfújt vagy tejberizs készült.
Mindig azt főzték, amit a szezon adott
Ma természetes, hogy egész évben megvehetjük ugyanazokat a zöldségeket és gyümölcsöket. Régen azonban a konyha szinte teljesen a természet ritmusához igazodott. Télen senki sem keresett epret, nyáron pedig nem vágytak savanyú káposztára. Tavasszal friss zöldek kerültek az asztalra, nyáron a zsenge zöldségek és gyümölcsök, ősszel a bőséges termés, télen pedig azok az alapanyagok, amelyeket sikerült eltárolni vagy befőzni. A nyári paradicsomnak valóban paradicsomíze volt, ezért ilyenkor készült a lecsó, a paradicsomlé és a befőzés is. Télen ezek kerültek elő a kamra polcáról.
Nem volt napi bevásárlás
A nagyszüleink nem ugrottak le minden délután a boltba egy-két hozzávalóért. Előre gondolkodtak. Pontosan tudták, hány üveg lekvár sorakozik még a kamrában, mennyi liszt van a zsákban, és mikor kell újra kenyeret sütni. Sok családban bevásárlólista helyett elég volt annyi: „Nézd meg a kamrában, biztos van még belőle.” A heti vagy akár havi készleteket gondosan megtervezték, így mindig tudták, miből lehet főzni. Ez nemcsak időt takarított meg, hanem segített elkerülni a felesleges vásárlást és az élelmiszer-pazarlást is.
A kamra volt a ház egyik legfontosabb helyisége
A régi házak kamrája sokkal több volt egyszerű tárolónál. Hűvös, sötét helyiségként kiválóan alkalmas volt arra, hogy hosszú ideig eltartsa az élelmiszereket. A polcokon sorakoztak a lekvárok, befőttek, paradicsomlevek és savanyúságok, a mennyezetről fokhagyma- és hagymafonatok lógtak, a sarokban krumplis és almás ládák álltak. A gyerekek számára a kamra valóságos kincsesbánya volt: itt lapult a málnaszörp, a birsalmasajt vagy a frissen eltett barackbefőtt. Sok olyan élelmiszert, amelyet ma automatikusan a hűtőbe teszünk, akkoriban kamrában tároltak, így egyáltalán nem volt szükség folyamatos áramfogyasztásra.
Meglepő tények a régi konyhákról
- Egy vidéki háztartásban akár 50–100 üveg befőtt is sorakozott a kamrában egy tél előtt.
- A burgonyát, sárgarépát és céklát gyakran veremben tárolták, ahol hónapokig friss maradt.
- A kenyeret sok családban egy hétre vagy akár két hétre sütötték.
- A savanyítás és a szárítás évszázadokon át fontosabb tartósítási módszer volt, mint a hűtés.
- A pince hőmérséklete egész évben általában 8–12 °C körül maradt, ezért természetes hűtőtérként működött.
A pince, mint természetes hűtőtér
A régi házaknál még a pince töltött be fontos szerepet az élelmiszerek tárolásában. A föld alatti helyiségek hőmérséklete egész évben kiegyenlítettebb maradt, ezért kiválóan alkalmasak voltak azoknak az alapanyagoknak a tárolására, amelyek hűvös, de nem fagyos környezetet igényeltek. A pincében tartották például a burgonyát, a répát, a céklát és más vermelt zöldségeket, de itt kaptak helyet a boroshordók, egyes tejtermékek, például a vaj, valamint a hosszabb tárolásra szánt élelmiszerek is. A kamra és a pince együtt biztosította, hogy sok alapanyagot hónapokon keresztül megfelelő körülmények között tudjanak megőrizni anélkül, hogy hűtőszekrényre vagy folyamatos energiafogyasztásra lett volna szükség.
Ajánlott tartalmak
Hozzászólások (0)
Friss sztorik
