Érdekességek

Bekeményít a Haribo: ugyanannyiért kevesebb gumimaci lesz a zacskókban

Haribo gumicukor
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette
A Haribo ezentúl kevesebb gumimacit tesz a klasszikus Goldbären zacskóba, de az ára ugyanannyi marad.

Az eddigi 200 gramm helyett csak 175 grammot tesznek a zacskóba a színes gumicukorból, az ár azonban marad a régi, 0,99 euró. Ez azt jelenti, hogy a német gumimacifogyasztó 12,5%-os drágulással szembesül - írja a Világgazdaság. Minderre pont száz évvel azután kerül sor, hogy feltalálták a világhírnévre szert tett színes édességet.

A világjárvány és az orosz-ukrán háború miatt az élelmiszeripari cégek költségei soha nem látott ütemben szöktek fel. Ez arra ösztönzi őket, hogy vagy áremeléssel, vagy az egységnyi eladott termék mennyiségének zsugorításával ellensúlyozzák a költségeket.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

„Ez nem tilos, a mennyiség a csomagoláson fel van tüntetve. De még így is csúnya trükk a fogyasztók megtévesztésére” - mondta Armin Valetet, a Hamburgi Fogyasztói Tanácsadó Központ élelmiszerszakértője.

A Haribo szóvivője azzal indokolta a zsugorítást, hogy a cég év eleje óta szembesül a kiváló minőségű alapanyagok, a fóliák, a kartonpapír, az energia és a logisztika árainak rendkívüli mértékű megugrásával, így áremelés nélkül már nem lenne képes a terméket a megszokott minőségben és áron kínálni.

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.