Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteSok kert most szomorú látványt nyújt. A még tavasszal üde zöld gyep sok helyen teljesen kisárgult, megbarnult, helyenként szinte porrá száradt. A hőség és az elhúzódó aszály együtt komoly próbatétel elé állítja a pázsitot, ezért nem csoda, hogy sokan aggódva nézik az udvarukat. Vajon végleg tönkrement a fű, vagy van még remény arra, hogy újra kizöldüljön? Egy szakembert kérdeztünk.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
A fűnél a száradás nem jelent egyből pusztulást is
A legtöbben azt gondolják, hogy ami kiszáradt és megbarnult, az biztosan el is pusztult. A gyep esetében azonban ez nem feltétlenül igaz.
A hőségtől és vízhiánytól megbarnult gyep nem feltétlenül pusztult el. Egy nagyobb eső, illetve rendszeres öntözés után 1–3 héten belül újra kizöldül
– mondta a mindmegette.hu-nak Boross Gábor, az Oázis Kertészet szakértője.
A fű ilyenkor gyakran egyfajta túlélő üzemmódba kapcsol: a levelek elszáradnak, de a gyökérzet életben maradhat. Ezért fordulhat elő, hogy egy kiadós nyári zápor után néhány nap alatt zöld foltok jelennek meg a korábban teljesen sárgának tűnő gyepen.
Némi felülvetésre is készülni kell
Bár a szakember szerint bár az egész udvart nem feltétlenül kell újra füvesíteni, érdemes lehet felülvetni, hogy tavaszra újra szép zöld gyep borítsa az udvart.
Ha a fű töve, gyökérzete is teljesen kiszáradt, ritkás, foltos marad, érdemes felülvetni. Ilyenkor gyepfelülvető fűmaggal, talajjavítóval és gyeptrágyával gyorsan helyreállítható.
A felülvetés különösen ősszel lehet eredményes, amikor a talaj még meleg, de a levegő már hűvösebb és általában több a csapadék is. Így a fűnek van ideje megerősödni a következő nyár előtt.
Van megoldás a tartós aszályra
érdemes arra készülni, hogy a jövőben is egyre gyakoribbak lehetnek a hosszú, száraz és forró időszakok. Ez nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a szép gyepről, de célszerű alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Boross Gábor szerint jó megoldás lehet a szárazságtűrő fűmagkeverék használata. Ezek a keverékek olyan fűfajokat tartalmaznak, amelyek mélyebb gyökeret fejlesztenek, jobban viselik a hőséget és kevesebb vízzel is tovább maradnak zöldek.















