A KDNP elnöke kifejtette, megrendülten értesült Ferenc pápa halálhíréről. „Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra” – mondta. Ferenc pápát Semjén szerint méltán nevezték a béke emberének, hiszen mindig a diplomáciai megoldásokat kereste a konfliktusok helyett. „Magyarország béketörekvései találkoztak az ő szándékaival” – tette hozzá. A pápa haláláról értesülve a magyar köztársasági elnök és a miniszterelnök a protokollnak megfelelően részvétnyilvánító levelet küldött Kevin Joseph Farrell bíborosnak, a camerlengónak – írja az MTI.
A kormány döntése értelmében a Szentatya temetésének napja nemzeti gyásznap lesz hazánkban.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, néhány nappal utolsó nyilvános szereplése után, húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa. A 88 éves egyházfő halálhíre megrázta a világot. Noha a pápánál korábban súlyos légúti problémákat és tüdőgyulladást diagnosztizáltak, és hosszas kórházi kezelésen is átesett, az olasz sajtóban megjelent információk szerint halálát nem korábbi betegsége, hanem agyvérzés okozta. Az olasz lapok úgy tudják, orvosai korábban azt tanácsolták neki, hogy a felépülés érdekében legalább két hónapot töltsön pihenéssel rezidenciáján. Ferenc pápa azonban nem akart visszavonulni a Casa Santa Maria falai közé, inkább folytatta munkáját – írja a Ripost.
A húsvéti ünnepek idején a pápa még megjelent a vatikáni erkélyen, ahol a hagyományos „Boldog húsvétot” köszöntéssel fordult a tömeghez, mielőtt segédje felolvasta az Urbi et Orbi beszédet. Néhány nappal halála előtt még úgy nyilatkozott az újságíróknak: „Úgy élek, ahogy csak tudok.”
Ferenc pápa halálát követően a Vatikán pápaválasztó konklávét hív össze, ahol a 80 év alatti bíborosok titkos szavazással döntik el, ki legyen az új egyházfő. A választás addig tart, amíg valamelyik jelölt meg nem szerzi a kétharmados többséget. A The Independent összeállítása szerint az esélyesek között említik Pietro Parolin szentszéki államtitkárt, Erdő Pétert, Magyarország prímását, Luis Antonio Tagle filippínó bíborost, Matteo Zuppit, Bologna érsekét, valamint Raymond Leo Burke amerikai bíborost is – írja a Magyar Nemzet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.