Vannak, akik soha nem vesznek tálcás húsokat, másoknak óriási segítség, hiszen nem mindenhol van jó hentes. Nagy kérdés, hogy ezek a termékek biztonsággal fogyaszthatók-e akkor is, ha a csomag látszólag már nem „tökéletes”, azaz puffadt. Ennek jártunk utána.

Az elmúlt években szerencsére egyre nagyobb figyelmet kap az élelmiszer-biztonság. A gyártókat szigorú szabályok kötelezik, amelyek betartását rendszeresen ellenőrzik. Ennek ellenére előfordulhat, hogy nem megfelelő minőségű áruval találkozol.

Tálcás hús
A tálcás húsok megkönnyítik a főzést, de nem mindegy, hol vásárolsz! / Fotó: Shutterstock

Puffadt a tálcás hús? Inkább mondj nemet!

A felpuffadt csomagolású tálcás húsok fogyasztása komoly kockázatot jelent – állítják a szakemberek. Ez ugyanis általában azt jelzi, hogy a hús bomlásnak indult, és olyan baktériumok szaporodtak el, amelyek gázokat termelnek. Sajnos előfordulhat, hogy a becsomagolt hús eleve baktériummal szennyezett, illetve a nem megfelelő tárolás, a hűtőlánc megszakadása is elősegítheti a baktériumok szaporodását.

Ha egy tálcás hús csomagolása láthatóan felpuffadt, az élelmiszer-biztonsági szakértők azt javasolják, hogy ne fogyaszd el, mert súlyos fertőzést okozhat.

A szín, a szag és az állag ellenőrzése sem mindig megbízható, mert egyes baktériumok nem okoznak érzékelhető elváltozásokat. Ha bizonytalan vagy, a legbiztonságosabb megoldás az, ha kidobod a terméket.


Élelmiszer-biztonsági jó tanácsok húsételek készítéséhez

A nyers húsokon, különösen a baromfi húson, gyakran találhatóak baktériumok, melyek között megbetegedést okozó (pl. szalmonella) is előfordulhat. A baktériumokat az alapos sütés-főzés elpusztítja.

A sütés-főzés akkor alapos, ha az étel felforr, vagy ha belsejében is eléri a 75  fokot (ételhőmérővel ellenőrizhető).

Szennyezett kézzel, eszközzel, edénnyel a baktériumok átkerülhetnek a kész ételre is. Langyos hőmérsékleten rohamosan elszaporodnak. A hatékony hűtés a szaporodást megelőzi, csökkenti. A nyers húsokon levő baktériumok a kész ételre kerülve, azt elfogyasztva súlyos megbetegedést, ételfertőzést, ételmérgezést okozhatnak, annál súlyosabbat, minél jobban elszaporodott a baktérium. Nyers baromfival, nyers hússal mindig úgy bánj, hogy az esetlegesen rajta levő baktérium ne kerülhessen át más termékre, ne szennyezhesse el a konyhai eszközöket, tárolás során ne szaporodhasson, és az étel készítés során megbízhatóan megsemmisüljön.

Az élelmiszer-biztonságra már vásárláskor ügyelni kell:

  • Az étkezéshez, ételkészítéshez vásárolt húsokat mindig megbízható helyről, üzletben, piacon szerezd be. Ne vásárolj ellenőrizetlen helyen, alkalmi árustól.
  • A húsokat hűtve, 0-5 oC-on kell tárolni. Hűtőpulton kívül árusított húst soha ne vásárolj!
  • A csomagolt húsoknál, húskészítményeknél a jelölésnek magyar nyelven szerepelnie kell. Figyeljen arra is, hogy nincsenek-e a címke adatai átjavítva, letakarva.
  • Lejárt fogyaszthatósági idejű terméket vagy sérült, szennyezett csomagolású készítményt ne vásárolj meg!
  • A húsok frissességét a gyakorlott fogyasztó is meg tudja ítélni színe, szaga, állaga, tapadóssága alapján. Ha a termék állaga nem friss, szaga, színe eltér a szokásostól, ne vedd meg. Ha szükséges, ellenőrizd az eladó által becsomagolva átnyújtott terméket is még a vásárlás helyszínén.
  • Előre darált húst csak igazán megbízható helyről vásárol, de legjobb, ha a húst otthon darálod le, vagy kéred az eladótól a kiválasztott hús ledarálását.
  • Ne vegyél húskészítményt olyan helyen, ahol a nyers húst értékesítő eladó szolgálja ki a felvágottat, kolbászt, szalámit! A baktériumok így átkerülhetnek a nyers húsról a közvetlenül fogyasztható húskészítményekre, azokkal pedig a szervezetedbe!
  • Legyél különösen körültekintő, ha egy akciós húsértékesítés túl kedvezőnek tűnik.

Az üzlettől hazáig:

  • A nyers húst, baromfit az összes többi élelmiszertől elkülönítve (külön csomagolva, külön táskában) vidd haza.
  • A húst és húskészítményt hűtött állapotban kell hazavinni. Ezért, ha a vásárlástól a hazaérkezésig hosszabb idő telik el vagy különösen meleg van, gondoskodj hűtőtáskáról.

Otthoni tárolás:

  • A hús szobahőmérsékleten hamar romlásnak indul, ezért minél hamarabb hűtőbe kell tenni vagy fel kell dolgozni. Akkor hatásos a hűtés, ha a húsokat 5 fok alatt tárolod.
  • A nyers húst, baromfit az összes többi élelmiszertől elkülönítve kell tárolni. Ügyelni kell arra, hogy a hűtőben ne érintkezzen más élelmiszerekkel, illetve a húslé ne csepeghessen le, ne szennyezhesse a hűtőszekrény belsejét.
  • Darált húst ne tárolj, minél előbb, de legalább egy napon belül dolgozd fel.
  • A pácolt húst is hűtőszekrényben kell tárolni.
Tálcás hús
Már a vásárláskor alaposan nézd meg a húst, mielőtt a kosárba tennéd! / Fotó: Shutterstock

Húsos ételek készítése, felmelegítése

  • Ételkészítéskor a húst közvetlenül azt megelőzően vedd ki a hűtőből, mielőtt feldolgoznád.
  • Süteményt, krémet, salátát, egyéb közvetlen fogyasztásra szánt finomságot inkább a nyers baromfi, nyers hús feldolgozása előtt készítsen.
  • Moss kezet munkakezdés előtt és közben is többször, alaposan!
  • Nyers hús, baromfi előkészítése után alaposan moss kezet, mosogasd el a használt edényeket, eszközöket, mosd le azokat a konyhai felületeket, amelyek a nyers hússal érintkezhettek, csak utána foglalkozz más ételféleséggel!
  • A nyers hús mosására, szeletelésére, tárolására használt eszközöket, edényeket ne használd kész ételekhez. Javasolt, hogy háztartásában legyen külön vágódeszka és edény a nyers húsok számára.
  • A nagy adagban főzött, nagy darabban sült, és/vagy töltelékes étel közepe néha nem kap elegendő hőt, így az ott meghúzódó mikrobák túlélik a hőkezelést, és a hűlés langyos szakaszában felszaporodhatnak. Az ételeket alaposan, lassan süsd-főzd, hogy a belsejük is elég forró legyen (75 fok felett).
  • A megmaradt készételt mielőbb hűtsd le és tedd hűtőbe. Az elkészült étel szobahőmérsékleten 2-3 óráig, hűtve 1-3 napig tárolható biztonságosan! A maradékot nem elég megmelegíteni, mindig át kell forrósítani! Ez sok megbetegedést megelőzhet.

Amennyiben húsos ételek elfogyasztását követően néhány órán, napon belül hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcsök, általános rosszullét, láz vagy egyéb rosszulléti tünetek jelentkeznek, fordulj orvoshoz. Addig is legfontosabb a bőséges folyadékpótlás. Enyhe tünetek esetén is javasolt a háziorvos felkeresése, hiszen az egyedi megbetegedés része lehet egy kiterjedt járványnak vagy tömeges ételfertőzésnek. 

(Forrás: Nébih)

Kiemelt kép: Shutterstock


 


 

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.