Érdekességek

Ennyibe kerülhet idén nyáron egy gombóc fagylalt

Fagyi /Fotó: Shutterstock
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette
Sokaknál már tavaly is a határt súrolta a fagyi ára, ám a kedvelt nyári nyalánkság idén még tovább drágulhat.

Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, szinte biztosra vehető, hogy a nyári szezon népszerű, vízparti csemegéje, a lángos is borsosabb áron kerül majd a pultra, ám nem ez az egyedüli finomság, melynek felmegy az ára. A hamarosan kezdődő fagylaltszezon sem kecsegtet sok jóval a szakértők szerint, úgy vélik, hogy a tavalyi, magas árakat is megfejelhetik idén.

A tavalyinál is drágább lehet idén a fagylalt /Fotó: Shutterstock
A tavalyinál is drágább lehet idén a fagylalt /Fotó: Shutterstock

Az előző évben egy gombóc fagylalt átlagos ára 400-450 forint körül mozgott, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke szerint az energia- és alapanyagárak emelkedése miatt további 10-15 százalékos árnövekedésre kell számítani. Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője úgy véli, idén akár 450-520 forintot is kérhetnek majd az árusok egy gombóc fagyiért.

Az InfoRádió cikke idézi Erdélyit, aki kiemelte, hogy a cukrászok az alapanyagok és az energia drágulását valószínűleg nem minden esetben tudják érvényesíteni az árakban, ugyanis ha drasztikus mértékben emelnék a fagyi árát, egyszerűen megzuhanna a kereslet.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.