„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Horváth Rozi, a márka névadója már nincs közöttünk. Horváth Rozi szívét-lelkét beleadta az általa készített fűszerkeverékekbe és sok családi asztalt különlegessé tévő receptjeibe” – írja a fűszermárka Facebook-oldalán.
"Horváth Rozi 1939-ben, Tolmácson született Drozgyik Ilona néven. A mindenki számára ismerősen csengő nevét később férjétől, Horváth Lajostól kapta becenévként – olvasható a posztban.
Horváth Rozi eredetileg divattervező szeretett volna lenni, de rajztudását ezen a területen nem tudta kamatoztatni, mert nem indult a kiszemelt textiltervező szak a főiskolán. A kezdetekben dolgozott porcelánfestőként, műszaki rajzolóként.
Az életébe házasságkötése hozta a fordulatot, mivel férjét munkája miatt elkísérte Észak-Afrikába, Algériába. Itt ismerte meg a fűszereket és a francia nyelvet, szívesen kísérletezett a különleges fűszerek párosításaival és ekkor „vált igazi háziasszonnyá” egy francia szakácskönyv segítségével.
1974-ben költöztek haza Magyarországra, 1985-ben pedig egy leszakadt fűszerpolc adta az ötletet, hogy fűszerekkel foglalkozzon. Saját fűszermárkáját 1993-ban hozta létre.
Az ő elhivatottsága, munkássága és embersége örökre része marad a Horváth Rozi fűszerek közösségének. Örökségét tovább visszük a fűszerek szakértelmében és szeretetében. Emlékét szeretettel őrizzük
– írták a búcsúztatóban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.