Érdekességek

Egy nap alatt kétszer zárták be ugyanazt a két gusztustalan kínai büfét

Kínai büfé kínálata
Fotó: nastya_ph / © Shutterstock
Egy nap alatt kétszer kellett bezárnia ugyanazt a két fővárosi kínai büfét súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NKFH) - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

Az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott, így az NKFH ismét bezáratta a vendéglátóhelyeket és hatósági eljárásokat indított az üzemeltetőkkel szemben. 

Borzalmas állapotok a bezárt kínai büfékben

Megállapították: a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatók. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította. 

A hatóság által közzétett fotómontázs az éttermekben talált állapotokról
Fotó: NKFH
A hatóság által közzétett fotómontázs az éttermekben talált állapotokról Fotó: NKFH
FOTÓ: FOTÓ: NKFH / FOTÓ: NKFH

A higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak: a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is - közölték. A mosogatás körülményei szintén súlyos problémát vetettek fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, de a helyiség falazata is erősen penészes és szennyezett volt, valamint átható szennyvízszag uralkodott. Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem állt rendelkezésre egy területen sem. 

Szigorúan lépett fel a hatóság a kínai büfék ellen

Az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról és elindította a hatósági eljárásokat, amely során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben. Pintér István, az NKFH elnöke a közleményben elmondta: az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartása érdekében folyamatosan ellenőrzik a gyorséttermeket. Amennyiben szükséges, a hatóság a lehető legszigorúbb szankciókat szabja ki a súlyosan és ismételten jogsértő vállalkozásokra, amely a vendéglátóhely bezárása mellett bírság kiszabására is kiterjedhet - tette hozzá.

Forrás: MTI

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.