Undorítónak nevezte a gyerek ebédjét egy tanár, de az anyuka sem hagyta szó nélkül

A kommentelők véleményét is kikérte az édesanya, akik maximálisan egyetértettek a reakciójával. Az incidens ugyan nem nálunk történt, de itthon is érdemes lehet beszélni arról a kérdésről, vajon mennyiben határozhatja meg a nevelőintézet, hogy mit visznek a gyerekek az iskolába, óvodába, illetve elfogadható-e, hogy ekképpen minősítsék a gyermeknek csomagolt ételt.
A Reddit nevű közösségi oldalon írta meg történetét egy Amerikában élő anyuka, aki a legtöbbekhez hasonlóan teli uzsonnásdobozzal küldte iskolába gyermekét. Posztjában arról számolt be, hogy miután délután felvette kisfiát, a gyermek tanára felhívta őt. Elmondása szerint durva stílusban közölte vele, hogy ne csomagoljon többet ilyen „gusztustalan és nem megfelelő” ételt a gyereknek.
Hozzátette, hogy az ebéd, amit a fiamnak csomagolok, nagyon elvonja a többi diák figyelmét, mivel kellemetlen szaga van
– idézi az édesanya posztját a Gyerekszoba. Az első megdöbbenés után az anyuka mindenki szerint jól kezelte a helyzetet. Azt válaszolta, teljesen megérti a tanárnő aggodalmát, és hogy az általa csomagolt étel talán nem a legegészségesebb, de a fia preferenciái szerint készül, és számára ez a legfontosabb.
Mint kiderült, a csomagolt uzsonna zellerrudakat, kéksajtot és kimcsit tartalmazott, egy kevés tortillacsipsszel együtt.
Mindegy, hogy a világ mely pontján járnak iskolába a gyerekek, a szülőknek gyakori fejtörést okozhat, hogy mit csomagoljanak ebédre, különösen ha nem veszik igénybe az intézmény menzáját. A fenti esethez hasonlóan a közösségi médiában volt olvasható egy másik anyuka története, aki azzal osztotta meg a kommentelőket (kapott hideget, meleget), hogy hetekre előre elkészítette a gyermeke iskolai szendvicseit, és lefagyasztotta őket. Pedig a legtöbb szülő valószínűleg hasonlóan praktikus megoldásokat keres, miközben próbál az egészséges alapanyagok használatára is törekedni. Na meg az sem utolsó szempont, hogy mit szeret a gyerek, hiszen semmi értelme nem lenne olyasmit csomagolni neki, amit aztán érintetlenül hagyva visz haza.
A legtöbb gyerek szívesen eszik szendvicseket, de ha minden nap párizsis vagy szalámis zsemlét kap, hamar ráunhat. Érdemes tehát változatosan összeállítani a menüt, figyelembe véve a gyermek ízlését és a fejlődő szervezet tápanyagszükségletét. A teljes kiőrlésű pékáruból készült szendvicsek például hosszabb ideig biztosítanak teltségérzetet, és ha mellé ropogós zöldséget vagy gyümölcsöt is csomagolunk, azzal biztosíthatjuk a megfelelő rost- és vitaminbevitelt is.
A házi készítésű péksütemények, pogácsák, sós muffinok, zabkekszek, tortillák szintén remek alternatívák lehetnek, mert könnyen elkészíthetők, és akár több napra előre is betárazhatunk ezekből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.