Az elmúlt egy év slágerterméke minden bizonnyal a dubai csoki lett, így nem meglepő, hogy az alapédesség felbukkanása óta számtalan variációban és egyre szélesebb körben elérhető. Az eredeti dubai csoki itthon ugyan nem kapható, de a klasszikus változat már többször is szerepelt a Lidl kínálatában. Emellett az összetevőket is árulták már külön-külön, most pedig egy igazán különleges édesség szerepel az akciós termékek között.

A dubai csoki felbukkanása óta szinte megállíthatatlanul terjed nemcsak a közösségi médiában, de a különböző boltok, cukrászdák, fagyizók kínálatában is. Először csak az alapváltozatot lehetett elérni, de igen hamar bővült a paletta: dubai csokis bejgli, fánk, sőt, még szusi is készült a legkreatívabb szakácsok kezei által. Nyáron dubai csokis fagylalttal hűsíthetjük magunkat, a(z akár szintén dubai csoki ihlette) kávé mellé pedig most dubai csokis túrórudit kapunk a Lidltől. 

dubai csokis túrórudi
Dubai csokis túrórudi érkezik a Lidlbe
Fotó: Lidl akciós újság

Honnan jött a dubai csoki, és hogyan lett ennyire népszerű? 

Az eredeti dubai csoki megálmodója, Sarah Hamouda, aki 2001-ben alapította meg Dubajban édességgyártó vállalkozását, a FIX Dessert Chocolatier nevű céget. Az extra töltelékes csokoládé ötlete személyes vágyból fakad: amikor második gyermekével volt várandós, a hagyományos csokoládék egyszerűen nem tudták kielégíteni az édesség utáni vágyát. Valami sokkal egyedibbre vágyott, mind ízvilágban, mind textúrában. Így alakult ki a ropogós, töltött csokoládészeletek koncepciója, ami hat alapízben érhető el, és most még kizárólag az Egyesült Arab Emírségekben kapható, Dubajban és Abu-Dzabiban. A hat alapízből a baklavás, pisztáciás csoki vált világszerte népszerűvé, dubai csoki néven, méghozzá egy TikTok-influenszernek köszönhetően, aki videóra vette a csokoládé elfogyasztását. 

A dubai csoki receptje nem túl bonyolult. Az otthoni elkészítéshez szükség van egy szilikonformára. Ha nincs klasszikus csokiformánk, akkor akár kenyérsütő, akár muffinsütő formában is elkészíthetjük az édességet, sőt, egy jégkockatartó is megteszi, a lényeg, hogy az anyaga szilikon legyen, mert ebből tudjuk majd kifordítani a kész csokoládét.

A dubai csoki hozzávalói: 

  • tejcsokoládé vagy étcsokoládé
  • fehér csokoládé
  • kadayif tészta
  • vaj
  • pisztáciakrém
  • tahini

A dubai csoki elkészítése:

  1. A forma aljába olvasztott tej- vagy étcsokoládét öntünk, amit ha szeretnénk, például fehér csokoládéval megmintázhatunk, hogy esztétikusabb legyen a csoki külseje. Ezután hűtőbe tesszük dermedni, mialatt elkészíthetjük az egyszerre ropogós és krémes tölteléket. 
  2. Ehhez egy serpenyőben, olvasztott vajon megpirítjuk a kadayif tésztát, amit aztán pisztáciakrémmel és tahinivel (szezámmagkrémmel) keverünk össze. 
  3. Ha a csoki megdermedt, ráöntjük a kihűlt töltelétek, és egy újabb réteg tej- vagy étcsokival zárjuk az édességet. 
  4. Ismét a hűtőben pihentetjük, majd ha a csoki teljesen megdermedt, kifordítjuk a formából, és szoba-hőmérsékleten hagyjuk kicsit, hogy a megdermedt töltelék visszamelegedjen. 

De ha nem szeretnénk a házi változattal „bajlódni”, szerencsére ma már rengeteg boltban kapható a hagyományos verzió, valamint a továbbgondolt változatok is. 

Dubai csokis túrórudi a Lidlben

E hét szerdától (04. 16-tól) például dubai csokis túrórudit vásárolhatunk a Lidlben

A túrórudi itthon már-már nemzeti kincs, de most egy új, luxusváltozatban érkezik a Lidl hűtőpultjába. A dubai stílusú túrórudi vastag, krémes túrótölteléket tartalmaz, ami pisztáciával és kadayif tésztával ízesített, és lágy étcsokoládébevonat öleli körül. A csomagolása sem hétköznapi: elegáns, zöld és arany színű design emeli ki a többi termék közül. 

A Lidl ezzel a termékkel nemcsak a hagyományos vásárlói körét célozza meg, hanem azokat is, akik szeretik az újdonságokat, a különleges ízeket, és persze az TikTok-kompatibilis édességeket. Egy biztos: a dubai csokis túrórudi igazán egyedi ízélményt nyújthat. 

A desszert 40 grammos kiszerelésben kapható, és 219 Ft-ba kerül majd. 

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (1)

LegfrissebbTörlés
N

nem-mindegy

2025. 04. 14. | 16:48
Dubaji és kadajif, te analfabéta barom. Egy ennyire hülye, írástudatlan segg mi a ****ért akar írásban népszerűséget keresni? Csak kiderül, hogy egy idióta ökör vagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.