Egy nő a Redditen osztotta meg történetét, miszerint összevesztek a barátnőjével. A vita onnan indult, hogy a barátnő cukormentes háztartást vezet, ami azt jelenti, hogy a jelenleg 4 éves lányának sem ad cukrot. Ennek ellenére a posztoló bevallotta, hogy ő titokban, az anyja tudta nélkül adott a kislánynak édességet. Most az internet népének tette fel a nagy kérdést: kinek van igaza?
A Redditen posztoló nő azzal magyarázta az akcióját, hogy szeretne a gyerek számára a „menő nagynéni” lenni.
Én vagyok a vagány nagynéni, ezért mindig hozok neki egy kis cukorkát anélkül, hogy a barátnőm tudna róla
– írta a bejegyzésben.
A titkolózásnak viszont most meg is lett az ára, az anyuka ugyanis rájött, hogy barátnője mit csinál a háta mögött.
A legutóbbi látogatás során a barátnője félrehívta, és egyértelműen megkérte, hogy hagyja abba a gyerek cukorral való etetését.
„Eléggé dühös lett rám. De én azt mondtam neki, hogy úgysem kerülheti el örökké a gyereke elől a cukrot, és hogy én vagyok az, aki engedi azokat a dolgokat, amiket ő nem” – írta a nő. A barátnője viszont világossá tette: ha még egyszer édességet ad a gyereknek a háta mögött, akkor többé nem engedi, hogy lássa őt.
A nő szerint a barátnője túlreagálja a dolgot, és emlékeztette is, hogy már a terhessége alatt mondta neki: ő lesz az a nagynéni, aki „mindent megenged a gyereknek”. A Reddit-felhasználók többsége viszont teljes mértékben a szülő pártjára állt, és úgy gondolják, a nő túllépett egy nagyon fontos határt.
„Nagyon gáz dolog semmibe venni a szülő táplálkozási döntéseit. A barátnőd teljesen jogosan ragaszkodik a szabályaihoz, és ha ezeket nem tudod tiszteletben tartani, akkor helyes döntés, ha korlátozza a találkozásokat” – vélekedett egy kommentelő, de volt aki kerek perec kijelentette, hogy mivel nem az ő gyereke ezért tiszteletben kellene tartani a barátnője kérését.
„Ha most ebben nem tiszteled, vajon miben mást hajlandó lennél még megkerülni? Így hogyan bízhatna meg benned egyáltalán?”
A felhasználók szerint lehet úgy is "menő nagynéni" hogy közben nem szegi meg a barátnője neveléssel kapcsolatos szabályait, jelen esetben a cukormentes életet. Rengeteg más módja is van annak, hogy a gyerek számára élményekkel teli és szórakoztató legyen valaki jelenléte.
„Az én gyerekeimnek négy menő nagynénijük volt” – írta egy hozzászóló. „Menők voltak, mert hagyták őket sarazni, kutyát sétáltatni, sötétben síelni, tábortűznél vacsorázni, képregényt olvasni, vagy csak szimplán olyan dolgokat csinálni, amiket a felnőttek szívesen megosztanak a gyerekekkel” – írja a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.