A Burger Kinget ikonikus hamburgereinek, a Whoppereknek mérete miatt fogták perbe. A 2022-ben indult ügy a héten érdekes módon folytatódott.

A világ egyik leghíresebb gyorsétterem-lánca a Burger King. Az ő ikonikus fogásuk a Whopper: aki akár egyszer is járt valamelyik burgerezőjükben, találkozott vele. Talán nem véletlen, hogy éppen emiatt a fogás miatt nyújtottak be csoportos keresetet a cég ellen még 2022-ben, azt állítva a cég hirdetéseivel félrevezeti a vásárlókat. Akkoriban a Burger King kérvényezte, hogy a bíróság utasítsa el a keresetet, ám e héten úgy határozott a döntéshozó, hogy folytatódhat a per.

 Burger Kinget perelők szerint a reklámokban látható ételek nem egészen olyanok, mint a valóságban
A Burger Kinget perelők szerint a reklámokban látható ételek nem egészen olyanok, mint a valóságban
FOTÓ: PEXELS

Burger King-per: túl nagy, illetve túl kicsi a Whopper

Három évvel ezelőtt 19 vásárló 13 különböző államban nyújtott be keresetet azt állítva, hogy a cég félrevezető hirdetéseket készített, amelyekben a Whopperek jóval nagyobbnak látszanak, mint amilyenek a valóságban. Úgy vélték, a hirdetésben nagyjából 35 százalékkal nagyobbak a szendvicsek, mint a való életben, és duplaannyi húst tartalmaznak, mint az igazi burgerek. Azt is nehezményezték, hogy a képen látható hamburgerek színein módosíthattak a hirdetés készítői. A felperesek saját államaikban vásároltak a burgerből, lefotózták azokat – a vásárlók és a gyártó által készített képek (természetesen) jócskán eltérőek.

A Burger King elismerte, hogy a reklámokban szereplő szendvicsek mutatósabbak, mint azok, amelyeket az éttermi dolgozók készítenek, ugyanakkor kiemelték: „a hirdetéseikben látható, nyílt lángon sült marhahúspogácsák ugyanolyanok, mint azok, amelyeket az Egyesült Államokban lévő éttermeinkben készült több millió hamburgerben használunk”. 

Érvelésük szerint az emberek tudják, hogy a fotók lényege minél vonzóbbá tenni a kínált ételeket.

Joy Altman, az Egyesült Államok kerületi bírója, aki a végső döntést hozta, úgy vélte, a reklámok „túlmutatnak a puszta túlzáson”, ezért lehetővé tette az ügy további vizsgálatát. Míg a felperesek örültek a döntésnek, és készen állnak az ügy továbbvitelére, a Burger King szóvivője azt mondta, az őket vádlók állításai hamisak.

Food stylistok, figyelem!

Az ügy több szempontból is érdekes: egyrészt, mindannyian tudjuk, hogy a hirdetéseken látható gyorséttermi fogások jellemzően jobban néznek ki, mint amiket egy vásárlás során mi magunk kapunk. Másrészt jogos elvárás, hogy a hirdetések kapcsolódjanak valamilyen szinten a realitáshoz.  Valójában senki nem lepődik meg, ha a burger, amit vásárol, nem olyan, mint a reklámban látott – ugyanakkor elvárjuk, hogy legalább köszönőviszony legyen a két étel között. 

Annak határairól tehát, hogy mennyire turbózhatja fel egy cég termékei megjelenését, lehet vitatkozni. Még a bíróságon is. Az ügy jelenleg kétesélyes – bár Amerikában éppen tavaly szeptemberben ejtettek egy hasonló, McDondald’s elleni ügyet.

És hogy mit tegyünk, ha nem szeretnénk, hogy megtévesztő hirdetések nyomán csalódnunk kelljen az ételben? Mondjuk, készítsük el magunknak a boltinál talán finomabb burgert! Ezt a receptet jó szívvel ajánljuk hozzá: 

 

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.